Szerkesztőség
2014.08.10.
Újfent külső beavatkozással, de a Mazda MX-5 végre 200 lóerő fölött teljesít. A BBR tuningműhely sok Mazda tulajdonost dobhatott fel a hírrel. Természetesen az ára is megvan ennek, de akinek a roadster 2,0 literes négyhengeres járgány gyári sebessége kevés lenne és van is rá pénze, teljesen megéri.
Szerkesztőség
2014.08.10.
Az Audikra szakosodott tuningcég bemutatta legújabb üdvöskéjét. Közel száz lovat pakoltak bele az Audi S1-be, szám szerint 310 km/h-ra képes. A belső teljesítményen kívül, a külsején is alakítottak egy kicsit. De úgy gyurmáztak a külső vázon, hogy az a kocsi stabilitását és sebességét is biztosítsa.
Szerkesztőség
2014.08.09.
A Peugeot legújabb 108-as modellje minden bizonnyal az autók pehelysúlyú kategóriájába tartozik, a maga 800 kilójával. Afelől sincs kétség, hogy ez is sokat dob a takarékosságán. Az apró járgányt már be is mutatták a Genfi autószalonon. Helyet csinálni neki biztosan nem volt megterhelő feladat.
Szerkesztőség
2014.08.09.
A népszerű elektromos autókat gyártó Tesla, Kínát vette célba. Kisebb huzavona előzte meg ezt a bejelentést, hiszen a márkanév és a domainnév is le volt foglalva, amelyet így fel kellett vásárolni. A felek megegyeztek egymással, ami azt jelenti, hogy a legjelentősebb piac résztvevője lesz a Tesla a későbbiekben.
Szerkesztőség
2014.08.09.
A közelmúltban bejelentett S-osztály, kabrió változatának prototípusáról már készültek képek is. Az álcázott példányt Németországban fülelték le, amikor is teszt köreit rótta az utcákon. A tetőn kívül nem sok minden változott, de az arányokat megint nagyon eltalálták.
Szerkesztőség
2014.08.08.
A Bentley háza tájáról mostanság egyre több hírt lehet kapni. A legújabb bejelentés, hogy készülőben van első szabadidőautója. A közelmúltban, a Mulsanne névre hallgató kétajtós modellje és a Continental GT3-R lett kiszivárogtatva.
Szerkesztőség
2014.08.08.
A Mazda friss modellpalettája csupa finomságot tartalmaz, legfőképp a 2,3, és a 6 személyében, azonban a CX-5 is kiváltképp jól teljesít a vetélytársakhoz viszonyítva. Egy SUV azonban nem elég az üdvözüléshez, épp ezért azon gondolkodnak a japánok, hogy az Opel Mokka vadászterületére is behatolnának egy kisebb modellel.
Szerkesztőség
2014.08.07.
Már 12 év telt el azóta, hogy kivezették a Toyota Suprát a piacról. A japán cég azonban úgy döntött itt az ideje a nosztalgiának és felélesztik sportkocsijukat. Eddig mindössze csekély információ szivárgott ki a projekt háza tájáról, de az már biztos, hogy a Supra hibrid lesz.
Szerkesztőség
2014.08.06.
A Fiat újra bizalmat ad Punto modelljének, amely jövőre már 10 éve lesz jelen a piacon. A most bejelentett példány már a harmadik generáció. Sok változásra nem kell számítanunk, a külseje lett átalakítva a mai divathoz igazítva. Várhatóan nem Európában, hanem Indiában fogják bemutatni először.
Szerkesztőség
2014.08.06.
A közelmúltban képek és videó is jelent meg arról, hogy a Clemson Egyetem hallgatói, milyen BMW X3 ötlettel rukkoltak elő. A kocsi különleges képessége, hogy lehetséges nagyobb tárgyakat a csomagtartójába helyezni, egy egyszerű, de nagyszerű megoldással. Ezt az elektronikusan kettényíló csomagtérajtó és az előrehúzható hátsó szélvédő biztosítja.
Szerkesztőség
2014.08.06.
Az új kisautóból is elkészítették a forró ferdehátú változatot, a kihegyezett, 1,6 literes szívómotorral szerelték a Kalina Sport-ot. A gyárban készült, az autót mindenféle álcázás nélkül mutató fényképek szerint már vagy éve készen van a Lada Kalina Sport, amelyet csak most mutattak be hivatalosan – pár héttel a Moszkvai Autószalon előtt -, és rögtön a forgalmazását is megindították.
Szerkesztőség
2014.08.05.
1914. augusztus 5-én gyulladtak ki az első jelzőlámpák Clevelandben. Magyarországon 1926 óta van jelen a technológia. Kínában eleinte próbálkoztak a színek felcserélésével, de kísérletük kudarcba fulladt és visszaálltak standard állapotra.