Jump to content

Pontosan százéves a jelzőlámpa

2014. 08. 05. 17:55

1914. augusztus 5-én gyulladtak ki az első jelzőlámpák Clevelandben. Magyarországon 1926 óta van jelen a technológia. Kínában eleinte próbálkoztak a színek felcserélésével, de kísérletük kudarcba fulladt és visszaálltak standard állapotra.

A XX. századot megelőzően is próbálkoztak olyan eszközöket használni, amivel a forgalmat irányíthatták. Londonban már majdnem sikerült megfelelő találmányt használni, de a gázlámpa, melyet egy rendőr kezelt manuálisan, rövid időn belül felrobbant a szivárgás miatt. Ez hosszú távon nem vezetett volna jóra, hiszen könnyen megsérülhet az ember egy ilyen kisebb robbanásba is.

A forradalmi ötlet az I Világháború elején született meg. 1914. augusztus 5-én léptek működésbe az első jelzőlámpák Clevelanben. Eleinte még csak piros és zöld színből állt össze, az átmenetet szimbolizáló sárga szín hat évvel később, 1920-ban épült be.

Az első automata rendszerre 1922-ig kellett várni, melyet Houstonban aktiváltak. Bécsben 1926-ban debütált a találmány, akárcsak Budapesten, ahol az első villanyrendőrt a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésénél, a Corvin Áruház mellett állították fel. Az első lámpa kísérleti üzembe helyezése Angliában 1927-ig váratott magára.

(Fotó: frisss.hu)