Szerkesztőség
2014.09.11.
Kalifornia államban több, mint 100 000 darab elektromos járgányt értékesítettek az elmúlt négy évben. Ez bizony egy nagyon komoly mérföldkő, amely azt bizonyítja, hogy van kereslet a környezetkímélő kocsikra, és hogy az embereket érdekli a Föld légkörének megkímélése.
Szerkesztőség
2014.09.10.
Mivel már nem gyártanak újabb modelleket az Enzo-ból, így szinte lehetetlen beszerezni. Néha-néha lehet látni az interneten vagy különféle aukciókon, hogy egy példány eladó, de annak nagyon borsos árat határoznak meg. Jelen esetben sincs ez másképpen, főleg azért, mert ez különlegesebb akármelyik másiknál.
Szerkesztőség
2014.09.09.
Amennyiben valóra válik a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnökségének friss közleménye, hazánk 2017-től gumiabroncs gyártó nagyhatalommá válhat Európában. Nem kérdés, hogy az indiai Apollo gumiabroncsgyártó cég új beruházásáról szól a HTA sajtóanyaga.
Szerkesztőség
2014.09.09.
A sport- és versenyautókra szakosodott autógyár bejelentette, hogy egy korábbi modelljüket felfrissítik. Az Elise-ből már amúgy is számtalan változat készült, de úgy tűnik a rajongók körében igen közkedvelté vált. A debütálás dátumát egyelőre nem közölték, de a tesztelési folyamatok már elkezdődtek.
Szerkesztőség
2014.09.09.
Az amerikai autógyár bejelentette, hogy dolgoznak egy újfajta vezetést segítő technológián, amely várhatóan 2017-től lesz megtalálható modelljeikben. Úgy tűnik, lassan minden márka rászánja magát erre az innovációra, ami amúgy érthető, hiszen egyre nagyobb erre az igény és a biztonság sem elhanyagolható szempont.
Szerkesztőség
2014.09.08.
A Volkswagen egyik legnépszerűbb modelljéből már elektromos változat is van, melyet a németországi rendőrök is igénybe vehetnek, hála a nagylelkű autógyárnak. Természetesen reklám célja is van ennek a törekvésnek, mert az EV járgányok terén vannak sokkal patinásabb cégek, vállalatok.
Szerkesztőség
2014.09.08.
A Volvo egy új modelljéről van szó, amelyet egyelőre online felületen lehetett csak megvásárolni. 1927 darab járgány fogyott el a debütálást követő 47 órában, bár ennek nagy része már a megjelenést követően elkelt. Azért egy ilyen jó kezdet biztatóan hathat az autógyár számára.
Szerkesztőség
2014.09.08.
Noha a Lamborghini szabadidőautója, az Urus előreláthatólag 2017-ben érkezik, a nemzetközi szaksajtó máris arról spekulál, hogy mit ír majd az árcédulára a Sant’Agata Bolognese-i gyártó. Bennfentes forrásokból máris érkezett egy füles, amely arra utal, hogy az újdonság ára a Huracanéval vetekszik majd…
Szerkesztőség
2014.09.07.
Erről a modellről már évek óta terjengnek pletykák, de mindezidáig semmit sem lehetett hallani felőle. Viszont a napokban sikerült egy kémfotót lőni a próbajárgányról és néhány információ is napvilágot látott a motorját, árát és néhány tulajdonságát illetően. Nézzük is meg ezeket.
Szerkesztőség
2014.09.06.
Lassan nyugdíjas korba lép a Ferrari, ami egy autógyár életében nagy elismerés. A márka mind a mai napig meghatározó szerepet játszik a közutakon és a különféle autóversenyeken. Az ünneplés az Egyesült Államokban lesz, ahol bizonyára rengeteg érdekes programmal várják az kilátogató tömeget.
Szerkesztőség
2014.09.05.
Egy hónap múlva debütál a Peugeot Exalt frissített változata a Párizsi Autószalonon. Az említett változások leginkább a külső-belső kinézetet érintik, amelyek még nem voltak láthatóak a Pekingi Autószalonon. A Peugeot célja a kínai piacra való berobbanás és reményeik szerint az Exalt elősegíti ezen vágyukat.
Szerkesztőség
2014.09.05.
A koreai autógyártó cég azt szeretné, ha az új i20-as modelljük népszerű lenne az autópiacon. Erre meg van minden esélyük, hiszen a látványképen láthatjuk, hogy a kocsi vonalai teljes mértékben tükrözik a mai dizájn és stílus jegyeket. Szóval, mint mindig, most is a kezdőára fogja meghatározni sikerességének alapjait.