Szerkesztőség
2014.09.17.
Karakteres külső alatt egy igazi atomerőmű. A Mulsanne az eddigi leggyorsabb modellje a Bentley-nek. Október másodikán lesz a hivatalos bemutatása a Párizsi Autoszalonon. Szóval nézzük, hogy mit is tud a járgány, de mielőtt virtuálisan belépnénk az utastérbe, töröljük meg a cipőnket.
Szerkesztőség
2014.09.17.
A Ford bejelentette, hogy egy kisebb és egy nagyobb C-Max érkezésére is számíthatunk. A korábbi modellekhez képest kissé letisztultabb kinézet és valamivel több extra lesz megtalálható. A járgány 2015-ben fog debütálni a piacon. Addig is itt egy rövid leírás arról, hogy mire számítsunk kívülről, belülről.
Szerkesztőség
2014.09.16.
Egy igen homályos és szemcsés kép látott napvilágot, melyről azt feltételezik, hogy a Chrysler leendő 300-as modellje. Novemberben lesz hivatalosan bemutatva a járgány és eddig még nem láthattunk róla képeket. Véleményem szerint, a debütálásig titokban fogják tartani a Chrysler személyazonosságát.
Szerkesztőség
2014.09.16.
A Mercedes-Benz úgy tűnik megoldotta a készlethiányt az Egyesült Államokban. A német autógyár szeretne még jobban terjeszkedni, melynek egyik alapfeltétele az volt, hogy a CLA kezdőmodelljükből több kerüljön gyártósorra. Az már más kérdés, hogy lesz-e elegendő kereslet a járgányra az amerikaiak körében.
Szerkesztőség
2014.09.15.
Október másodikán végre bemutatkozik a Toyota új hibrid hajtású kompakt crossoverének koncepciója. A Párizsi Autószalon számos meglepetéssel és újdonsággal kecsegtet. Számos indulómodell, ennél is több frissített modell és egyéb érdekességek várnak az ellátogatókra, amely már tényleg nagyon közel van.
Szerkesztőség
2014.09.15.
Egyre nagyobb a felhajtás az októberi Ferrari ünnepség körül. Azt már korábban tudtuk, hogy egy különleges limitált kiadású járgánnyal készültek ezen eseményre, de most már azt is tudjuk, hogy mind elkelt. Ez azért lehet érdekes, mert eddig semmi információt nem árultak el a teljesítményéről és egyéb tudásáról.
Szerkesztőség
2014.09.15.
A Hungaroring ad otthon már harmadik alkalommal a Volkswagen találkozónak. Szeptember 27-én a márka fanatikusai megcsodálhatják a 40 éves Golf modell szériáit és egyéb hozzájuk köthető dolgokat. A korábbi évektől eltérően, most más VW járgányok is felvonulnak a nagyérdemű előtt.
Szerkesztőség
2014.09.14.
Október 12.-én bemutatásra kerül a 60. évfordulós jubileumi, limitált kiadású Ferrari. Mindössze 10 darab fog épülni belőle és minden bizonnyal eszméletlen ára lesz a valószínűsíthetően eszméletlen járgánynak. A rendezvényre kilátogatók biztos nem fognak unatkozni és Beverly Hills visszhangozni fog a motorok búgásától.
Szerkesztőség
2014.09.13.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo lemondott posztjáról 23 év után. Helyét Sergio Marchionne veszi át, aki a Fiat elnök-vezérigazgatója. Montezemolo hatalmas összeget kapott végkielégítés gyanánt, szám szerint 26,95 millió eurót. Ennek vannak feltételei is, de ha a szakember úgy gondolja, soha többé nem kell dolgoznia.
Szerkesztőség
2014.09.12.
Maga a Jaguar emlegeti története egyik legfontosabbjaként a Párizsi Autószalonon bemutatkozó XE-t, amelyről már Genfben nyilvánosságra hozták az első fotót. Az új modell az Audi A4, a BMW 3-as és a Mercedes C osztály közvetlen vetélytársa, a belépő nem is akármilyen lesz a kategóriába.
Szerkesztőség
2014.09.12.
A General Motors tulajdonában lévő német cég egy újabb autómodellt fog a piacra dobni, amely az Adamnál és a Corsánál is olcsóbb lesz. Jövő márciusban lesz a hivatalos leleplezése a Genfi autószalonon, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy addig fognak megjelenni kémfelvételek, vagy a gyár által készített fotók.
Szerkesztőség
2014.09.11.
A 2014-es Renault Twingo egy igazi városi autó, hiszen fürge, könnyű manőverezni vele és a magasan elhelyezett ülése elősegíti, hogy tökéletes kilátásunk legyen a volán mögül. Már nem kell sokat várni és elérhető lesz a márkakereskedések kínálatába. Addig is nézzük meg, hogy papíron mire képes és mire nem a kis járgány.