Szerkesztőség
2014.09.22.
A kormány újabb útfelújítási programot hagyott jóvá, 50 milliárd forintból mintegy 500 kilométeren javítanak ki egy, két és három számjegyű utakat - jelentette be Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Hamarosan el fognak kezdődni a munkálatok.
Szerkesztőség
2014.09.22.
A Mitsubishi kidobta az internetre a hivatalos képeket az Outlander PHEV Koncepció-S modellről, melyet a Párizsi Autószalonon fognak bemutatni októberben. Továbbá egy csomó információt is megosztottak a járgány specifikációit illetően. A gyártósorra való helyezéséről egyelőre semmi konkrét hír.
Szerkesztőség
2014.09.22.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Toyota egy koncepcióval készül a Párizsi Autószalonra. A C-HR névre hallgató modell kinézetét ez idáig hatalmas titkolózás ölelte körül, de másfél héttel a hivatalos bemutatója előtt kidobtak pár képet róla. A továbbiakban ezek a képek is megtekinthetőek lesznek.
Szerkesztőség
2014.09.21.
A japán autógyár új közleményében kifejtette, hogy rengeteg munkahelyet fognak teremteni a tervben lévő terjeszkedésükkel és bővülésükkel. Továbbá egy korábbi modellből is kapunk frissítést, amiről a cikkben láthatunk kém felvételeket. Kíváncsian várjuk a járgány specifikációit is, de az még későbbre esedékes.
Szerkesztőség
2014.09.20.
A Lotus a veszteségeit akarja csökkenteni azzal, hogy 325 munkahelyet szüntet meg. Ez rengeteg ember elbocsájtását jelentené, de a vezérigazgató elmondása szerint ez a cég fennmaradásának érdeke. Érdekeség, hogy több sportjárgányt értékesítettek idén, mégis mindent egybe vetve mínuszba jönnek ki pénzügyileg.
Szerkesztőség
2014.09.19.
A rendőrség egy új játékszert kapott, amivel „rémisztgethetik” a volán mögött ülőket. Egy új technológiáról van szó, amely képes kiszűrni azt, ha valaki vezetés közben SMS-ezik. Szerény véleményem szerint ez egy hasznos szerkezet, hiszen nem csak a „bűnt” elkövető érdeke, de a közelében autózóké is, hogy az ilyen mutatványok ne veszélyeztessék életüket.
Szerkesztőség
2014.09.19.
A japán autógyár megerősítette, hogy egy gyártásra kész járgányt készülnek bemutatni a jövő évben. 560 lóerős teljesítménnyel fog bírni, ami azt jelenti, hogy a BMW 4-es sorozatának nagy riválisa lesz. A koncepció változata a Párizsi Autószalonon fog bemutatkozni, de itt leginkább a dizájn kap főszerepet.
Szerkesztőség
2014.09.19.
Az olaszok egy új koncepciójukat fogják bemutatni a Párizsi Autószalonon. Fel is került az internetre egy eléggé keveset sugalló kép, ami után számos kérdésünk lehetne, amikre csak októberben kapunk választ. Ez egy négyajtós változat? Esetleg ez egy új Espada? A márka szerelmeseinek már nem kell sokat várniuk, hogy kiderüljön.
Szerkesztőség
2014.09.18.
A 308-alapú négy kerék meghajtású hibrid crossover, a Párizsi Autószalonon fog debütálni két hét múlva. Megnevezése illik a képen is látható külsejéhez: Peugeot Quartz (koncepció). A Párizs és Sochaux székhelyű autógyár üdvöskéje több lóerővel dicsekedhet, mint például a BMW M3-as modellje.
Szerkesztőség
2014.09.18.
Kalapács alá került a BMW egyik ikonikus járgánya az E30 M3, vagy, ahogy az autós szférában ismeretes: a "Johnny Cecotto" kiadás. Nagyon ritka, ebből kifolyólag nagyon értékes. Ezt abból is leszűrhettük volna, hogy 35 ezer fontra becsülik az értékét. Ezen a hétvégén kiderül, hogy ki lesz a szerencsés, aki magáénak tudhatja a képen látható BMW-t.
Szerkesztőség
2014.09.18.
Megjelentek az első képek, még a hivatalos debütálás előtt. Pontosan két hét van hátra a Párizsi Autószalonig, ahol többek közt a Volkswagen frissített modellje, a Polo GTI is bemutatásra kerül. Túl sok mindent még nem tudunk az alacsony fogyasztású járgányról, de októberben mindenre fény derül.
Szerkesztőség
2014.09.17.
A Takata első magyarországi gyárában, Miskolcon, idén ősszel kezdődik meg a termelés, ahol mintegy 1000 embernek adnak majd munkát. A cég ötvenedikként kötött együttműködési megállapodást a magyar kormánnyal. Az új üzem esetében nem egyszerű összeszerelésről, hanem a teljes gyártófolyamat Magyarországra telepítéséről van szó.