Hátulról is eltűntek a színes betétek, és az eddig elég pici lámpákat jócskán megnyújtották vízszintes irányban a mérnökök.
A Mercedes-Benz a mostanra már több modelljében is megjelenő ENERGIZING névre hallgató rendszerrel egyébként már korábban gondolt erre, de a Volvo azért igyekezett tovább gondolni a dolgot.
Pontos adatok egyelőre nincsenek, így a méretek és az alapok sem tisztázottak, de külföldi források szerint a Kamiq nem a gyártó modernebb, MQB platformjára épül, hanem a kínai modelleknek szánt PQ padlólemezre.
Ha már amolyan terepkupés formákat kap az újdonság, akkor az S és RS változatok sem maradhatnak el – utóbbi a hírek szerint nagyjából 540 lóerőt kaphat majd, de a konkurenciát elnézve nem lepődnénk meg, ha ezt még feljebb tornáznák majd a négykarikások.
A smart azonban adja magát, hogy a konszernen belül az első márka legyen, ami csak elektromos autókat kínál, hiszen az igazi apróságokat a legtöbb vásárló egyébként is csak rövidebb, városi szakaszokon használja.
Az energiáról egy 80 kWh-s akkumulátor gondoskodik, ami a kevésbé reális NEDC ciklus alapján mérve 500 kilométeres hatótávra lehet elegendő – ez a valóságban azonban 400 kilométer alatt lehet. Természetesen gyorstöltés is elérhető.
Kínában egyelőre az 1,33 literes turbómotor 136 és 163 lovas verziójával lesz elérhető az autó, a hétsebességes automata váltó pedig alapáron jár hozzá.
A Mitsubishi már régóta szinte csak a különböző (hobbi)terepesek és crossoverek fejlesztésével van elfoglalva, amit tökéletesen tükröz a palettája és az elmúlt években bemutatott koncepcióautói is.
Arra persze ügyelt a főmérnök úr, hogy ne mondjon konkrétumokat, ám mivel a kamuzást rendszerint hűségmegvonással büntetik a rajongók, aligha mondott volna bármit is, ha nem volna valóságalapja.
Amennyire a helyi piaci viszonyokat ismerjük, ez alighanem extra nagy hátsó lábteret, nyújtott tengelytávot jelent, de persze akár tévedhetünk is – az viszont nem tévedés, hogy az autó nem jön Európába.
Házkutatást tartottak az Audi ingolstadti központjában és egy telephelyén is. A vállalat egy szóvivője közölte, hogy az eljárás nem a cég ellen irányul.
A modell 2018 második negyedévében lép színre, konkrétumok majd akkor várhatók.