Pierre Gasly a hatodik helyre hozta be a másik Red Bullt.
Összesen 10 nagyobb állami szereplő 2018-ban és 2017-ben végrehajtott autóvásárlásait mutatjuk be a Postától a MÁV-on át a NAV-ig.
Az előbbi Li-Ion Poly akkuja 1,56 kWh kapacitású és elfér a hátsó ülések alatt; az utóbbié nagyobb, 8,9 kWh-s.
Nem csoda egyébként, hogy törli kínálatából a Z Roadstert a Nissan.
Az eljárást nem csak laboratóriumi körülmények között végezték el, az egyszerű iskolai eszközökkel, a San Franciscó-i öbölből merített tengervízzel is működött.
A plusz két oldalajtó elhelyezéséhez, illetve az emberhez méltó hátsó helykínálat érdekében megnyújtják az autó tengelytávját.
Az első lökhárító mögött csörlő lapul, a terepen nem mindig elkerülhető sérüléstől gyalogosbarát gallytörőrács óvja az autót.
Az elektromos autók a megjelenésük óta kuriózumnak számítanak. Ma már egyre elérhetőbb áron juthatunk hozzájuk. Azonban sok tévhit övezi ezt a megoldást, amelyek ma már nem igazak.