A rendelet nem tiltja a jelenleg forgalomban lévő autók használatát, azonban eladásukat és vásárlásukat igen.
Az eddig egyetlen példányban legyártott koncepcióautó jövője egyelőre még igen ködös.
A közegellenállási együttható is javult, 0,32 helyett 0,28, ami igazán jó értéknek számít a kisautók mezőnyében.
Ahol erre nem volt lehetőség, a szervizkocsi mögé kötötték, és a regeneratív fékrendszert alkalmazva, motorfékkel töltötték fel az akkumulátort.
A munka eredményeként az autó csúcsteljesítménye elérte az 1200 lóerőt.
Mivel az új autónak nem csak kicsinek, de megfizethetőnek is kell lennie, várhatóan elsőkerék-hajtással indít majd, így sikerrel veheti fel a versenyt a Volvo XC40-essel, az Audi Q3-assal.
Ráadásul úgy tudjuk, sehol máshol nem használ ilyet rendőrség.
Az orr teljesen zárt lett, illetve az alulsó, funkcionális légbeömlők hangsúlyos díszítést kaptak. A fő lámpatest LED-es, alatta air curtain nyílás javítja az aerodinamikát
Az autóról egyelőre nem állnak rendelkezésre műszaki adatok, de a kék Crown-embléma fényében megkockáztatjuk, hogy ugyanazt a 2,5 literes hibrid hajtásláncot kapta meg, amellyel a Toyota Highlander Európában is kapható.