Körmendi Anna
2018.09.02.
Persze az is lehet, hogy ezek a pletykák nem bizonyulnak igaznak, és hibrid rendszer nélkül marad az 1400 lóerő alatti teljesítmény, amihez viszont annyival kisebb tömeg is társul.
Körmendi Anna
2018.09.01.
Az autóiparban jelenleg is vannak arra irányuló törekvések, hogy az autó figyelmeztesse az irányjelzésre a vezetőt; a Tesla szerint jobb teljesen kihagyni a dologból az emberi tényezőt.
Körmendi Anna
2018.09.01.
Képes az elöl haladó jármű követésére, a környező tárgyak és személyek észlelésére, a sávban maradásra vagy sávváltásra, a forgalmi jelzések értelmezésére, önálló kanyarodásra és persze a parkolásra.
Körmendi Anna
2018.09.01.
Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy január 1-jétől mintegy 5,8 százalékkal emelkedik az e-útdíj.
Körmendi Anna
2018.09.01.
Amikor megkezdődött a Porsche Macan gyártása, akkor évi 40 ezres darabszámmal terveztek, azonban ennek több mint a duplája, 90 ezer kis Porsche SUV készül évente.
Körmendi Anna
2018.08.30.
Talán ennek is köszönhető, hogy így 2018-ra legördült a 10 milliomodik példány is a Flat Rock gyártósorról.
Körmendi Anna
2018.08.30.
Bár egyelőre semmi konkrétumot nem közöltek, a főbb műszaki jellemzők várhatóan megegyeznek az ötajtós Ceed paramétereivel.
Körmendi Anna
2018.08.30.
Škoda Vision RS néven érkezik a csehek új tanulmánya.
Körmendi Anna
2018.08.30.
Az Opel idejekorán átállt ezekre az előírásokra, és továbbra is korlátozás nélkül tudja kínálni teljes portfólióját – valamennyi személyautója WLTP-kész.
Körmendi Anna
2018.08.30.
A Tarracóból az első autók decemberben, januárban készülnek el, így februártól jelenhet meg a piacon a modell.
Körmendi Anna
2018.08.30.
A hivatalos világpremier októberben lesz, a forgalmazás vélhetőleg ezzel egy időben indul be.
Körmendi Anna
2018.08.30.
A sötétszürke, metálfekete vagy viharfehér árnyalatban kínált Navara N-Guard megjelenését egyedi matricázás teszi teljessé; ezek az ajtók aljától a hátsó kerekekig nyúlnak.