A program egyelőre csak a japán és észak-amerikai piacokon eladott autókat érinti.
Hangsúlyosabb hűtőmaszkkal és megtört vonalú fényszórókkal lehet majd szemből könnyen felismerni, hátulról pedig a széltében elterülő lámpák miatt azonosítható könnyen a 2-es Gran Coupé, mely valójában egy ötajtós kompakt modell.
Kezdetben a motorválaszték egy dízelből (30 TDI) és egy benzinesből (45 TFSI quattro) áll majd, mindkettő négyhengeres és turbós.
A 430 lóerős SQ7 TDI 4,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebességét 250 km/órában korlátozták.
Ha viszont valaki azért nem tudja belülről nyitni az ajtókat, mert a kulcsában/távirányítójában lévő elem lemerül, vagyis a jeladó nem működik, akkor ki tud szállni, mert ha gyújtást ráadja, onnantól nyithatóak az ajtók.
Ezek mintegy húsz százalékkal csökkentik az akkumulátor, az elektromos gépjárművek legdrágább alkatrészének elhasználódását.
Ezt fejelte meg még utoljára az ABT, akiknek elég nagy tapasztalata van abban, hogy miként lehet izgalmasabbá tenni az Audikat.
Manapság viszont háborítatlanul közlekednek a világításhiányos kocsik éjjel-nappal. Pedig nem kéne!
A nagy nyomáson tárolt hidrogén viszont gyorsan újratölthető üzemanyag, a jelenleg legelterjedtebb 700 baros rendszerekben kb. percenként 100 km-nyi üzemanyag tölthető a kocsikba.
Negyven példányt építenek a Pagani Huayra Roadster BC-ből, melyeket 1 milliárd forintnak megfelelő összegért adnak majd, természetesen a legapróbb részletekig a kedves vevő igényeire szabva.
Első ízben tíz elektromos taxit fognak ellátni Nottinghamben olyan hardverrel, amivel lehetővé válik a vezeték nélküli töltési pontok használatát.
A gépet a tervek szerint az Uber Elevate fogja üzemeltetni.