Egyelőre még korai erről beszélni, de az év végén, vagy a jövő év elején mutatunk majd néhány olyan autót, ami bizonyítja, hogy nincs szükségünk teljesen egységes stílusra” – mondta Donckerwolke.
A rajongók nagy örömére pedig úgy tűnik, hogy a jövőben több típus is kap majd hasonló kúrát, a következő pedig éppen a Genfben leleplezett Auris lehet.
Annyi előnye lehet az amerikaiaknak, hogy bár eredetileg egy teljesen új platformra szerették volna felépíteni a Model Y-t, végül a Model 3 alapjait használják majd fel, ami elég nagy terhet vehet le a vállukról.
Éppen tegnap számoltunk be róla, hogy immár hazánkban is elérhető az autó, és ezzel szinte biztosnak tűnik, hogy a hétköznapi verziók közül a 224 lóerős A 250 lesz a legerősebb variáns – nehéz elképzelni, hogy a 300 lóerő körüli A 35 és az A 250 közé még bepréselnek egy hajtásláncot.
Most a Kia észak-amerikai műszaki központja és egy helyi szakértő, a Mojo Mobility dolgozott ki egy rendszert, amelyet Kia Soul EV villanyautókon teszteltek.
A szakember nem csupán története legnagyobb válságában irányította sikeresen a vállalatot, hanem új alapokra helyezte, és elindította “kulturális átalakulását” – hangsúlyozta a közlemény szerint Hans Dieter Pötsch, a felügyelőbizottság elnöke.
A Mercedes-Benz mögött a dobogó második fokára idén a tavalyi negyedik helyezett IBM léphetett fel, míg a bronzérmes – az IBM-hez hasonlóan szintén két helyet javító – Bosch lett.
A tervezők természetesen a teljes funkcionalitást is szem előtt tartották, és mondanunk sem kell, hogy az autó súlyára is nagyon odafigyeltek – persze az elektromos rendszer azért elég sokat nyom így is.
A motor kizárólag hatfokozatú kézi sebességváltóval társítható, amelynek gombját a vágott aljú kormányhoz hasonlóan szarvasbőr borítja.
A Porsche 919 Hybrid Evo tehát gyorsabb, mint a Mercedes F1 W07 Hybrid – kár, hogy mindez hiábavaló, hiszen a Porsche hivatalosan visszavonult a WEC szériából.
Az Audi e-tron Vision Gran Turismo ugyanis eredetileg nem volt más, mint a PlayStation Gran Turismo autószimulátor-játékhoz fejlesztett virtuális versenyautó.
Jelzőtábla-felismerő világítás már előre a helyes irányba állítja a fényszóró sugárnyalábját. Vakításmentes távolsági fényt is tud az autó.