Nem ritka, hogy a valóságban is megalkotják a gyáriak ezeket a tanulmányokat, ám a legtöbbször csupán egy látványos bódéról van szó, ami jól mutat a kiállításokon, ám műszakilag nem azt tartalmazza, amit megálmodtak bele. Az Audi azonban ezúttal úgy döntött, hogy ha már dolgoztak vele, kihasználják az izgalmas tanulmányt, amit a Formula E versenyhétvégéken fognak bevetni, mint egyfajta pályataxi, amivel a kiemelt partnereket lehet elvinni egy-egy gyorskörre.
Az e-tron Vision Gran Tursimo egyébként kétség kívül látványos lett, amit a versenyautós megoldások és az Audi jellegzetes ismertetőjegyeinek modernizált változatai mellett a legendás 90 quattro IMSA GTO-ról érkező stíluselemek és festés is biztosítanak – utóbbit egyébként olyan pilóták terelgettek, mint Hans-Joachim Stuck, Walter Röhrl, Hurley Haywood vagy éppen Scott Goodyear. A tervezők természetesen a teljes funkcionalitást is szem előtt tartották, és mondanunk sem kell, hogy az autó súlyára is nagyon odafigyeltek – persze az elektromos rendszer azért elég sokat nyom így is.
Az e-tron elnevezésből – és persze a Formula E hétvégéken való szereplésből – bizonyára mindenki számára egyértelművé vált már, hogy egy tisztán elektromos versenygépről beszélünk. A meghajtásról három, egyenként 272 lóerős elektromotor gondoskodik: míg kettő a hátsó tengelyt, addig a harmadik az elsőt hajtja, ezzel biztosítva az összkerékhajtást. Az összteljesítmény 816 lóerő, ami az 1450 kilogrammos önsúllyal párosítva 1,78 kg/LE-s tömeg/teljesítmény arányt jelent, méghozzá 50:50 %-os súlyeloszlással. A 0-100-as sprintet mindössze 2,5 másodperc alatt képes letudni az autó.
Nagyon szívesen lennénk azon szerencsések helyében, akiknek lehetőségük adódik majd kipróbálni – legalább utasként – az Audi új versenytaxiját. A volán mögött egyébként a korábbi svájci DTM pilóta Rahel Frey, és a Le Mans győztes, olasz Dindo Capello váltják majd egymást az európai Formula E versenyhétvégéken – és persze rengeteg más eseményen is ott lesz majd a különlegesség.