Csökkenti bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
Tizennégy ország negyvenhárom csapata, közel ezer autóipari mérnök-hallgató versenyzett saját fejlesztésű és építésű autókkal a Formula Student Hungary augusztus 20-23. között rendezett versenyén, a győr-gönyűi kikötőben.
A londoni autósok vesztegeltek a legtöbbet torlódások miatt 2014-ben Európában: 96 órát, vagyis 12 munkanapot ültek dugókban. A brit főváros először végzett az élen, 2013-ban még Brüsszel vezetett.
A 2016-os Toyota Prius tesztelései még javában zajlanak, viszont nagyon úgy tűnik, hogy már nem kell sokat várni a hivatalos debütálásra. Bár a részletek egyelőre nem kerültek nyilvánosság elé, de azért néhány információ morzsával tudunk szolgálni.
A Chevrolet Camaro leggyengébb változata 7,2 millió forintért vásárolható majd meg, míg a legfullosabb felszereltségű már a 10 millió forintot is meg fogja haladni. Az egyszer biztos, hogy a specifikációk alapján méltó riválisa lesz továbbra is a Ford Mustangnak.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Az olasz gyártó egy négyajtóssal válaszolt a BMW M3-nak és az eddig ismert specifikációk alapján, valóban nagy riválisok lesznek a piacon. Az első képek és kampányvideó után végre láthatjuk hogyan teszi meg teszt köreit az Alfa Romeo Giulia a Nurburgringen.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája autózta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki második szabadedzésén is.
A Suzuki Motor Corporation könnyű, kompakt, kéthengeres, 800 cm3-es dízelmotort fejlesztett kisautói számára. Az E08A motor az Indiában gyártott és forgalmazott Celerióban debütál.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája autózta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Bruttó 2-2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
Korábban már kaphattunk kis ízelítőt az Aston Martin Vulcanról Genfben, New Yorkban, illetve Goodwood Festival of Speed, és most újra bevetésen volt a 800 lóerős szuperautó.