Kevesebb mint 250 ezer forintba kerül a csomag és 330 lovas teljesítmény mellé 515 Nm nyomatékot ad.
Ha rágurulna a mérlegre, akkor hivatalosan 1640 kg-ot mutatna alatta. Ebből még lehet faragni egy kicsit.
Az autó 2020 nyarán érkezik a kereskedésekbe.
Ez pedig azt is jelenti, hogy legkorábban a június 7-i Azeri Nagydíjjal rajtolhat el az F1 2020-as idénye.
Először a Fiat Chrysler-csoport függesztette fel a termelést szerdán négy gyárban, majd a Lamborghini tulajdonosa, a Volkswagen is úgy döntött, hogy Sant’Agata Bolognesében is leállnak a munkával.
Ezen kívül a túlsúlyos és túlméretes járművek engedélye kapcsán az engedély kiváltását elektronikus úton munkanapokon és hétvégén is biztosítják a https://uvreoffice.kozut.hu felületen.
Az erős, kényelmes négyajtósokról. A világ viszont más irányba változik és ebben egyszerűen nem jutna szerephez a Mulsanne.
A magyarországi telephelyen létesítendő új présüzem által az anyagáramlás és az alkatrészellátás optimalizálásával a Mercedes termelési hálózatában hatékonyabb termelés valósulhat meg.
“A tavaly megszerzett bajnoki cím után boldogan folytatom 2020-ban is a Hyundai Motorsport kötelékében és a BRC csapatában. Miénk a cím, de hiszem, hogy még gyorsabbak lehetünk idén!” – írta Michelisz.
A világ viszont más irányba változik és ebben egyszerűen nem jutna szerephez a Mulsanne.
Ez az első oldalajtón nyilvánul meg a legerőteljesebben, ahol három törésvonal találkozik, az autóiparban szokatlan formai hatást keltve.
A Škoda egymillió forinttal járult hozzá a szervezet tevékenységéhez, amelyet február közepén nyújtott át a társaságnak.