2017-től kezdve már slusszkulcsra se lesz szükség, hiszen a motort egy okostelefon segítségével is be lehet majd indítani. De az igazi újdonság nem ez, hanem…
Rekordmennyiségű, csaknem 6000 új találmányt mutattak be 2015-ben a Ford kutatói, ami 36 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A 2015-ös rekordeladások után 2016-ban további növekedésre számít a BMW-csoporthoz tartozó Mini, az első negyedévi értékesítések 5,2 százalékkal bővültek.
Tavaly mintegy 7 százalékkal, 844,1 millió euróra csökkent a Ford Románia árbevétele az előző évi 911 millió euróhoz képest, vesztesége 18,3 millió euró volt.
Éves szinten 16 százalékkal nőtt az új személygépkocsik eladása a január-májusi időszakban Csehországban.
Elektromos autókhoz való akkumulátorokat gyártó nagyszabású üzemet építhet a Volkswagen csoport (VW).
A tervezettnél kisebb mértékben növelte eladásait a második negyedévben a Tesla.
A Toyota 35,4 százalékkal több autót adott el az első fél évben, a tavalyi év azonos időszakához képest Magyarországon.
Az első negyedévben az eladási volumen növekedése ellenére is csökkent az Audi eredménye a cég honlapján közzétett beszámoló szerint.
Mivel idén lesz 30 éves a BMW M3, így a németek természetesen egy limitált szériás modellel ünnepelnek.
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
Elkezdődött szerdán az idén áprilisban, Pekingben bemutatott új Audi modell, a TT RS sorozatgyártása Győrben.