Jump to content

A biztonság nevében – kommunikáló útburkolatot mutattak be

2017. 10. 13. 14:45

Az autógyártók nagy része csak négykerekűik biztonsági berendezéseinek fejlesztésén dolgozik, pedig olykor nem csak a járműveken múlhat sok a közlekedési balesetek elkerülésénél. Az Umbrellium névre hallgató vállalat is tudja ezt, és kifejlesztett egy különleges útburkolatot, mely LED-ek segítségével igyekszik megelőzni az elkerülhető baleseteket. A technológiát nemrég mutatták be Londonban.

A különleges megoldás az úttestbe épített LED-eket és és nagyfelbontású kamerákat használ, és a vállalat alapítója szerint lényegesen csökkentheti a balesetek számát: „egy olyan útburkolatot fejlesztettünk ki, amely képes észrevenni és reagálni a gyalogosokra. A két kamera lehetőségek százait képes felismerni a 22 méteres útszakaszon, és amint észrevette a gyalogosokat és azok szándékait, századmásodpercek alatt továbbítja azokat a számítógép felé” – mondta Usman Haque.

Ezeket a jeleket természetesen feldolgozza az egység, és rögtön megjeleníti a megfelelő jelet az útburkolaton. Utóbbi egyébként nagy teherbírású műanyagból készül, ami a legkeményebb forgalmat is képes elviselni, belül pedig több mint 660 dióda található, melyek különböző színeket és formákat is képesek megjeleníteni – ahogyan az a képeken is látható. Az egység természetesen képes megbirkózni az autók súlyával, vízálló, és fel tudja ismerni külön a gyalogosokat, a bicikliseket és a négykerekűeket is.

A rendszer egyik nagy buktatója természetesen az ára lehet, ami még úgy is soknak tűnik, hogy igazából csak a gyalogátkelőhelyekhez és a veszélyesebb területekhez kellene telepíteni belőlük – bár a bonyolultabb kereszteződésekben is jó szolgálatot tehetnének. Pontos számokat egyelőre nem mondtak, de sokat elárulhat, hogy több mint 9 hónapig fejlesztették 22 méter hosszú prototípus szakaszt.

Ez a technológia egyébként az önvezető autók térhódításával is életképes, hiszen képzeljük csak el, hogy a négykerekűek és az útburkolat tud egymással kommunikálni – utóbbi felismeri a gyalogosok szándékait, majd jelez az autónak, hogy álljon meg, a járókelőnek pedig, hogy nyugodtan elindulhat. Utóbbit azonban már csak mi gondoltuk hozzá, de önmagában is hasznosnak tűnik a rendszer.

(Forrás: autopult.hu)