A VW 11 millió dízelmotort érintő károsanyag-kibocsátási manipulációjával ellentétben bizonyítottá vált, hogy az új emissziós elvárásokat már nem képes gázolajjal teljesíteni az ipar. A nagyságrenddel magasabb mérgezőanyag-kibocsátás mellett a szilárdrészecskék is jelen vannak, nagyobb számban és lényegesen károsabban, mint valaha. Ez pedig azt jelenti, hogy a dízelmotort be kellene tiltani, de legalábbis kitiltani a sűrűn lakott övezetekből.
A nitrogén-oxid az egyik legagresszívabb üvegházhatású gáz, a széndioxidnál mintegy 300-szor nagyobb hatással bír a légköri felmelegedésre - írta az egyesület.
A kibocsátás manipulálásának a problémáját az EPA, az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége által szeptember 18-án kelt közleménye vetette fel, mely mintegy fél millió dízel autó manipulált emissziójával kapcsolatban keletkezett. Az előzmény egy, még 2014. májusában a West Virginia Egyetem Alternatív Üzemanyagok, Motorok és Emissziók Központja (CAFEE) által elvégzett vizsgálat volt, amely három eltérő nitrogénoxid-kibocsátást csökkentő katalizátorrendszert hasonlított össze. Itt derült ki, hogy a VW motorjának nitrogénoxid-kibocsátása akár negyvenszerese lehet a határértéknek.
Átfogó vizsgálatot végzett a Nemzetközi Tiszta Közlekedés Tanácsa (IPCC) is, az európai és az amerikai mérések alapján. Ez a szervezet 6 gyártó 15 eltérő euró 6-os dízel modelljét vizsgálta meg tavaly, szintén eltérő katalizátor technológiák elemzésével. Egyetlen egy hozta közülük a kötelező szintet és még kettő felelt meg a korábbi elvárásnak, a másik tucat még annak sem - áll a szakmai szervezet közleményében.
Ségolene Royal szerint teljes átláthatóságra van szükség a fogyasztók védelme érdekében, akiknek pontosan tudniuk kell, hogy milyen gépkocsit vásárolnak. A francia környezetvédelmi tárca kedden átfogó vizsgálatot rendelt el annak érdekében, hogy az ellenőrzési szabályokat hatékonyabbá tegyék. Ségolene Royal felkért egy, a francia állam által az Európai Bizottság számára megjelölt, tesztelésekre kijelölt céget, az UTAC-ot, hogy a csalási mechanizmusok megértése érdekében vegye fel a kapcsolatot az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségével, és tegyen javaslatokat az illetékes francia szerveknek.
Az intézkedés célja, hogy "egy átlátható, hatékony és gyors ellenőrzési folyamat induljon meg, együttműködésben a (francia) autógyártókkal" - mondta a miniszter. Ségolene Royal szerint mindenekelőtt a francia gyártók érdeke, hogy minden garanciát meg tudjanak adni az ügyfeleiknek a vásárlandó járművek természetéről.
(Forrás: Autokalauz és MTI | Fotó: Thetruthaboutcars)