Jump to content

Forgalomkorlátozások lesznek hétfőn a fővárosban

2015. 01. 31. 18:10

Delegáció közlekedése miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek hétfőn Budapest több kerületében - közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásával összefüggésben.

A közlemény szerint az I., V., VI., VII., VIII., IX. X., XVIII. és XIX. kerületben kell forgalomkorlátozásokra számítani, többek között a délelőtti órákban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérról a belvárosba tartó szakaszon, később az Alkotmány utcától a Várba tartó, illetve a Várból a Bródy Sándor utcába vezető útvonalon, valamint a kora esti órákban a Károly körúttól a reptérig tartó útvonalon.

Az érintett kerületekben már vasárnap reggel 6 órától hétfő este 20 óráig tilos megállni számos útszakaszon, a pontos helyszínekről a police.hu oldalon tájékozódhatnak az autósok. A megállási tilalommal érintett helyekről ebben az időszakban a Budapesti Rendőr-főkapitányság a gépjárműveket elszállíttatja. A tulajdonosok, illetve az üzembentartók az elszállított autóikat a parkolási hely 500 méteres körzetén belül, vagy a Dózsa György út Verseny utca és Ifjúság utca közötti szakaszán találhatják

Az elszállított járművekről a rendőrség a 06-1-267-4673 városi számon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-200-266 zöld számon ad tájékoztatást. A rendőrség egyúttal az kéri, hogy hétfőn lehetőség szerint a tömegközlekedést válasszák az emberek.

Bővebb információk: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapesten-3

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Forrás: Autokalauz és MTI | Fotó: Egykor)