Jump to content

Egyre biztonságosabbak az autók – újabb kiváló kör az Euro NCAP-tól

2017. 12. 04. 22:07

Az Euro NCAP számára az emberek biztonsága az első, és ezért nem restek időről időre összetörni az új autókat, hiszen csak így kaphatunk átfogó – bár néha kissé csalóka – képet arról, hogy mely modellekben érezhetjük magunkat biztonságban. Ezúttal nem kevesebb, mint kilenc újdonságot zúztak össze, melyek között visszatérők, és hazánkban nem elérhető modellek is megtalálhatóak voltak.

Kezdjük talán rögtön a Honda Civic-kel, amely már második körét futja a szervezetnél, ugyanis korábban a lepontozott gyermekbiztonság miatt csupán négy csillagot kapott. Ezt most javította, így  92 %-os felnőtt, 75 %-os gyermek- és gyalogosvédelemmel, illetve 88 %-ra értékelt biztonsági asszisztensekkel kiérdemelte a maximális öt csillagot. Rajta kívül egyébként minden számunkra is érdekes autó ugyanígy maximális értékelést kapott, leszámítva az aprócska elektromos Citroen e-Meharit, amely csupán 3 csillagot érdemelt ki.

Prémiumfronton öt autó is megmérettetett, ráadásul mindegyik emelt hasmagasságú modell. A BMW X3 93 %-os felnőtt, 84 %-os gyermek és 70 %-os gyalogosvédelmet kapott, de némi meglepetésre a biztonsági asszisztensei csak 58 %-ot érdemeltek ki. Az új Porsche Cayenne is hasonlóan teljesített: ugyanabban a sorrendben 95, 80, 73 és 62 %-ot kapott. A prémium szegmensbe nemrég belépő DS első új fejlesztésű modellje, a DS7 Crossback sem vallott szégyent: 91, 87, 73 és 76 % az ő eredménysora – a sorrend továbbra is felnőtt-, gyermek-, gyalogosvédelem és biztonsági asszisztensek. A Jaguar E-Pace is hozta a kötelezőt: 86, 87, 77 és 72 %-kal.

Mercedes-Benz X-osztály talán kivételnek nevezhető, de így is hozta az 5 csillagot, méghozzá egészen impozáns eredménysorral: 90, 87, 80 és 77 % áll a neve mellett. A prémiumokon kívül még a Subaru két új, kompakt modellje vállalta a kínzókúrát. Az azonos alapokra épülő Impreza és XV nem meglepő módon nagyon hasonló eredményekkel zárt: a 94 %-os felnőtt, és a 89 %-os gyermekvédelem mellett mindkét típus 68 %-ot érdemelt a biztonsági asszisztensekre. Egyedül tehát a gyalogosvédelem esetén van eltérés, de ott is minimális: míg az Impreza 82, addig az XV 84 %-ot érdemelt ki.

Legutóbb is kiváló kört futott az Euro NCAP, hiszen akkor minden modell öt csillagot érdemelt ki, és tulajdonképpen ezúttal is így történt ez, hiszen egyedül a Citroen e-Mehari maradt le a többiektől de a kis elektromos modell egyébként is eléggé kilóg a sorozatgyártású autók sorából. Ezek az eredmények persze sokszor megkérdőjelezhetőek, de annyi biztos, hogy ha egy autó 5 csillagot érdemelt ki a szervezetnél, akkor rossz már nem lehet.

(Forrás: autopult.hu)