Jump to content

Az Antwerpen Klasszik Szalon legimpozánsabb veteránjai

2016. 03. 10. 10:50

Március 4 és 6 között került megrendezésre a 39. Antwerpen Klasszik Szalon, ahol a klasszikus és veterán járgányoké volt a főszerep. Rengeteg legendás modell került kiállításra, amelyek közül most megmutatjuk a legjelentősebbeket.

1965-ös Ford Mustang

Számos olyan versenyautóval találkozhattak a kilátogatók, melyeknek a múltban nagy sikereket elérő belga versenyzői voltak. Ebben a Ford Mustangban például Jacky Ickx alkotott maradandót.

1928-as Minerva Type AE

Nem mai darab, ennek ellenére a képen szereplő változat mind a mai napig működésbe hozható, ráadásul az évek során alig kellett benne bármit is kicserélni.

1925-ös FN 1300 Sport

Abban az időben rekordot jelentő sebességet tudott előcsalni a versenyautóból G. Bouriano, mondhatni belegázolt a történelem könyvekbe.

Honda S800 Kabrió

Igen értékes példányról van szó, a gyűjtők körében 42 500 eurót is megadnak érte, amely a jelenlegi árfolyamok mellett körülbelül 13 millió forintot jelent.

Opel GT

1968-ban még nászútra is mentek ezzel a versenyautóval. A modell érdekessége, hogy az Opel pont a közelmúltban döntött úgy, hogy legendás járgányuk előtt tisztelegve, Opel GT néven fejlesztenek egy igazán futurisztikus tanulmányautót - ez az idei Genfi Autószalonon debütált.

(Fotók: Autofans.be, Classicandsportscar.com)