Jump to content

A Red Bull után a McLaren is nemet mond

2014. 07. 15. 09:00

A közelmúltban a FIA közölte, hogy a FRIC-rendszer illegális. Vannak, akik már komolyan is veszik ezt a tiltást a Német nagydíj előtt.

A Nemzetközi Automobil Szövetség nemrég értesítette a Forma-1 mezőnyét azon döntésükről, miszerint a FRIC felfüggesztési rendszer illegális. Ebből kifolyólag, ha valamely csapat a Német nagydíjon még használja ezt a rendszert, körönként akár több mint fél másodperces büntetést is kaphat.

A Red Bull után a McLaren volt a következő alakulat, akik megerősítették, hogy a FRIC-rendszer nélkül fognak versenyezni Hockenheimben.

A FIA biztosított egy kiskaput is, miszerint, ha a csapatok megegyeznek egymás között, akkor csak a 2015-ös idényre tolódna ez a tiltás. De úgy néz ki, hogy erre vajmi kevés esély van.