Körmendi Anna
2018.02.28.
A Kona Electric tehát az egyik legnagyobb hatótávot kínálja majd a piacon, ráadásul ezt kellemes teljesítménnyel ötvözi – és akkor a vagány, divatos megjelenésről még nem is beszéltünk.
Körmendi Anna
2018.02.28.
Míg a Pure verzió valamivel 1,1 tonna alatt van, addig a Légende biztosan nehezebb annál valamivel, még ha nem is sokkal – de ne feledjük, ezen a szinten bizony már pár kilogramm is számíthat.
Körmendi Anna
2018.02.28.
Azért néhány ismertetőjegyet kapott az újdonság, amit megfigyelve rögtön tudhatjuk, hogy melyik négykarikás modellel van dolgunk.
Körmendi Anna
2018.02.26.
Ez kulcsfontosságú infrastruktúrát biztosít a járművek elektromos töltéséhez a Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában, Horvátországban és Romániában.
Körmendi Anna
2018.02.26.
Mivel a három géposztály normál esetben sehogy sem tudna kiegyenlített küzdelmet vívni egymással, sajátos virtuális rendszert dolgoztak ki: ki-ki indul a neki kiírt normál európai bajnokságokban, és az ott elért eredményeket egy meghatározott rendszer szerint kupapontokra konvertálják és jóváírják az évad során.
Körmendi Anna
2018.02.26.
A kabrió modell az osnabrücki üzemben készül majd, ott, ahol 2009-ig a Karmann építette csodálatos kabrióit – hogy a Volkswagennél maradjunk, a Bogár, a Golf I, III és IV kabriókat, valamint a Karmann Ghiát.
Körmendi Anna
2018.02.26.
Kíváncsian várjuk, hogy mit produkáltak a Toyota tervezői, akik újabban egészen izgalmas modellekkel rukkoltak elő.
Körmendi Anna
2018.02.26.
A hírek szerint ezek a számok sorozatgyártásra is maradhatnak, aminek eredményeképp egy elképesztően modern és izgalmas elektromos SUV-t kaphatunk majd az angoloktól.
Körmendi Anna
2018.02.26.
A kormányom a jól ismert Alpina embléma díszeleg, és a műszerfali betétről sem maradt el a kis, elegáns plakett.
Körmendi Anna
2018.02.26.
Ugyanakkor nem kell szomorkodni, hiszen pontosan ezért hozták létre a svédek a Polestart, aminek kínálatában különlegesebb típusokkal is találkozhatunk majd.
Körmendi Anna
2018.02.25.
A Mercedes már több mint 10 éve partnere a villámgyors hajókat készítő Cigarette Racing-nek.
Körmendi Anna
2018.02.25.
A K900 Koreában készül majd, globális forgalmazása 2018 második negyedévében veszi kezdetét. Ahogy elődje, az új szedán sem lesz kapható mindenütt.