Jump to content

A vártnál jobban sikerült 2021 a Mercedes-Benznek

2022. 02. 11. 21:22

A társaság az első számú üzletágában, a luxusautók és kishaszongépjárművek gyártásában (Mercedes-Benz Cars & Vans) 14 milliárd euró (5100 milliárd forint) üzemi eredményt (EBIT) ért el. Ez az egy évvel korábbi 6,8 milliárd euró bő kétszerese - emelte ki a Handelsblatt című német üzleti lap.

Az árbevétel-arányos nyereségmutató minden korábbinál nagyobb, 12,7 százalék volt, szemben a vállalat előrejelzésében szereplő 10-12 százalékkal.

A negyedik negyedévben a félvezetők folyamatos ellátási nehézségei ellenére 15 százalék volt az árbevétel-arányos nyereségmutató. Ez a társaság közleménye szerint az "árképzésnek, a jó termékösszetételnek és a használt autók kedvező teljesítményének" tulajdonítható.

"Továbbra is teljes sebességgel hajtjuk végre stratégiánkat, a világ legértékesebb luxusautó-márkájaként a teljesen elektromos, szoftvervezérelt jövő felé tartunk" - idézte a cég közleménye Ola Källenius igazgatótanácsi elnököt.

A svéd szakember 2019 nyarán, hivatali idejének kezdetén még sokkolta a befektetőket egy sor profitfigyelmeztetéssel, újabban viszont rendszeresen felülmúlja az előrejelzéseit - kommentálta az adatokat a Handelsblatt.

Kifejtették: az adatok azt jelzik, hogy a Mercedes-Benz csoport számára a dízelbotránynak nagyrészt vége, a koronavírus-járvány operatív szempontból már nem jelent problémát, a félvezetőhiány pedig ugyan az eladások csökkenésével jár, de emeli az értékesítési árakat, vagyis a Mercedes minden eddiginél többet kérhet a gyártmányaiért, nem utolsósorban a korlátozott kínálat miatt.

Jól teljesített 2021-ben a másik fő üzletág, a mobilitási szolgáltatásokkal - köztük a BMW-vel közösen üzemeltetett Share Now autómegosztóval - és finanszírozási szolgáltatásokkal foglalkozó Mercedes-Benz Mobility is, amely 3,4 milliárd euró üzleti eredményt ért el. Ez ugyancsak bő kétszeres növekedés az előző évi 1,6 milliárdhoz képest - mutatott rá a Handelsblatt.

A Kecskeméten autógyárat működtető társaság tavaly leválasztotta és a frankfurti tőzsdére vitte teherautógyártó üzletágát (Daimler Truck), február elején pedig bejelentette, hogy Daimler helyett Mercedes-Benz csoport néven működik tovább.
Pénteki közleményük szerint a 2021-es eredmények részleteit február 24-én ismertetik, üzleti jelentésüket pedig március 11-én mutatják be.

(Forrás: autokalauz.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)