Jump to content

Huayra Roadster BC

2020. 01. 27. 21:23

800 lóerős, rettentően ritka és 1 milliárd forintos árcédula lóg a Pagani Huayra Roadster BC-n.

Horacio Pagani még 1988-ban alapította vállalatát, amivel a Lamborghini több projektjében is dolgozott, mint a 25. évfordulós Countach, a hihetetlen LM002-es vagy éppen a márka utolsó önálló modellje, a Diablo. Később a 90-es évek elején kezdett saját modellen dolgozni, majd szerződést kötött a Mercedes-AMG-vel a V12-es motorok szállításáról, az első modell pedig szeretett versenyzője (Juan-Manuel Fangio) neve helyett végül a Zonda lett. Mára szupersportautókat gyártó, igazán sikeres vállalattá nőtte ki magát, akik most mutatták be legújabb modelljüket, a Huayra Roadster durvább változatát.

Míg a Huayra szélistenről kapta nevét, addig az izmosabb BC modellek Pagani első vásárlójáról és barátjáról, Benny Caioláról. Ez már sejteti, hogy a Mercedes-AMG 5980 köbcentis, 60 fokos hengerszögű V12-es motorja nem maradt érintetlen. A két új turbófeltöltővel és számos apró változtatással 5900-nál kereken 800 lóerős a teljesítmény, nyomatékból pedig irgalmatlan 1050 Nm áll rendelkezésre már 2000-es fordulattól. Xtrac 7 sebességes szekvenciális váltó gondoskodik a gyors fokozatcseréről, aminek köszönhetően 2,5 másodperc körüli 100-as sprintet produkál. Elöl 398, hátul 380 mm átmérőjűek a féktárcsák, melyeken hat-, illetve négydugattyús nyergek vannak. A rendszer a Brembótól érkezik. A megfelelő tapadásról a kovácsolt alumíniumfelnikre húzott Pirelli P Zero Trofeo R gumik gondoskodnak. Így akár 1,9 G-vel is képes kanyarodni.

Pagani egyik specialitása a különleges anyaghasználat, ezért a Huayra BC nyitott változatán is új karbon struktúrát, valamint karbon-titánt használtak. Ezzel 12%-kal javítottak az autó torziós merevségén. A Pagani Huayra Roadster BC súlya mindössze 1250 kg. Nem csupán az aktív légterelőket, de magát a karosszériát is úgy rajzolták meg, hogy 280 km/órás sebességnél 500 kg leszorítóerőt termeljen. Negyven példányt építenek a Pagani Huayra Roadster BC-ből, melyeket 1 milliárd forintnak megfelelő összegért adnak majd, természetesen a legapróbb részletekig a kedves vevő igényeire szabva.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)