Jump to content

Biztonságosabban vezetnek a nők

2018. 08. 30. 17:36

Egy brit biztosítási alkusz cég felmérése szerint a nők jóval kevesebbszer keverednek balesetbe, mint a férfiak – ezek szerint jobban is vezetnek?

A brit biztosítási piac ajánlatait összesítő és összehasonlító Confused.com megvizsgálta azt az 585 ezer bírósági ügyet, amelyet 2017 során közlekedési kihágások miatt indítottak brit autósok ellen. Minden öt ügyből négyben férfiak voltak érintettek, ez azonban még nem minden: a beidézett férfiak 23 százalékát sebességtúllépés miatt jelentették fel, míg a nőknél ez az arány csupán 7 százalék volt. Hasonló arányokkal találkoztak az ittas vezetés (5:1 a férfiak javára, illetve kárára) témakörében, míg azok között, akik kötelező felelősségbiztosítás nélküli járművet vezettek, vagy nem fizették be a járműadót, kétszer annyi volt a férfi, mint a nő.

Ami a baleseteket illeti, azokban is többször érintettek a férfiak, mint a nők. A brit biztosítótársaságok felé 2017-ben benyújtott kártérítési igények kétharmadát tették ki a férfiak. Ami a saját hibából bekövetkező balesetek arányát illeti, 17:9 arányban vezetnek a férfiak. És ha ez nem volna elég, a férfiak által okozott vagy elszenvedett balesetek jellemzően költségesebbek is voltak, bár a különbség nem haladja meg a néhány százalékot.

A kutatás kérdőív részéből az is kiderült, hogy a férfiak vezetési szokásai rosszabbak, mint a nőké: előbbiek körében minden negyedik autós ismerte el, hogy irányjelzés nélkül szokott sávot váltani, míg a nőknél ez az arány csupán hat az egyhez.

(Forrás: vezess.hu / fotó: vezess.hu, pixabay.com)