Jump to content

Újabb részletek derültek ki a Mercedes-AMG Project One-ról

2018. 02. 10. 21:13

A Mercedes-AMG már tavaly bemutatta elképesztő hiperautóját, a Project One-t, azonban az egyelőre még prototípus fázisban lévő autóról közel sem árultak el mindent a csillagosok. Részletes adatokat sajnos ezúttal sem osztottak meg velünk a németek, de Tobias Moers, az almárka vezére azért elárult néhány dolgot az autóról, amivel közelebb kerültünk az igazsághoz.

A leleplezéskor csak annyit mondtak a gyáriak, hogy több mint 1000 lóerőre számíthatunk, ami bizony nem szűkíti le túlságosan a lehetőségeket, most azonban Moers úr elmondta, hogy az 1000 lovas álomhatárt bőven meghaladja majd a Project One különleges hibrid rendszere, azonban 1100-nál nem lesz nagyobb ménes a motortérben. Ezzel pedig már elég közel kerültünk a valósághoz, noha eddig is sejtettük, hogy valahol a kettő között lehet majd a pontos szám.

Ami azonban ennél érdekesebb lehet, hogy az autó súlyáról is ejtett néhány szót a vezető: az előzetes becslések alapján 1,2 tonna körülire jósolt Project One ennél azért szignifikánsan nehezebb lesz, ugyanis 1,3 és 1,4 tonna között várható a végső adat. Persze ez sem mondható soknak, ugyanakkor a McLaren például 1200 kilogramm alatt tudta tartani a Senna súlyát, igaz, hibrid rendszer nélkül. Az angolok ráadásul a maximális leszorítóerő terén is jócskán nyertek, ugyanis a brazil pilótáról elnevezett szuperautó 800 kilogrammot tud produkálni, míg a csillagosok különlegessége a vezető szerint körülbelül súlyának a felére képes, ami nagyjából 675 kilogramm. Ugyanakkor a Mercedes-AMG 6 másodperces 0-200-as sprintet ígér a Project One esetében, míg az angol versenyzőnek 6,8 másodpercre van szüksége ugyanehhez a művelethez.

Az összehasonlítás persze felesleges, hiszen bár két igazi szuperautóról beszélünk, mégis szinte teljesen mások, már csak a hajtásláncukat tekintve is – persze azért kíváncsiak lennénk egy versenypályás összecsapásra közöttük. A Mercedesből egyébként mindössze 275 darab készül, és még annak ellenére is négyszeres túljelentkezés volt rá, hogy az igencsak érzékeny, Forma-1-ből származó 1,6 literes V6-os erőforráson 50 ezer kilométerenként teljes motorgenerált kell végrehajtani – persze miért is érdekelne bárkit is, hiszen nehéz elképzelni, hogy néhány példányt leszámítva valaha is elérik majd ezt a futásteljesítményt az autók.

(Forrás: autopult.hu)