Jump to content

Kínában épít üzemet a Tesla

2017. 11. 03. 10:46

Üzemet épít Kínában a Tesla – erősítette meg a korábbi sajtóértesüléseket a negyedéves eredmény-beszámoló alkalmából Elon Musk a Tesla vezérigazgatója.

Elmondása szerint a kínai hatóságokkal létrejött megállapodás alapján a gyártás három éven belül kezdődhet meg a Sanghajban épülő Tesla üzemben. Az üzem elsősorban a tömegterméknek szánt Tesla Model 3 elektromos autót gyártaná a kínai belföldi piac, valamint a régió más országai számára.

A Wall Street Journal a múlt héten számolt be arról, hogy értesülése szerint autógyártó üzem építéséről állapodott meg a Tesla Kínában. A Tesla a lapértesülést akkor nem kommentálta.

A most tett negyedéves beszámoló alapján története legnagyobb negyedéves veszteségét szenvedte el a Tesla az idei harmadik negyedévben a tömegterméknek szánt Model 3 gyártásának felfuttatását akadályozó nehézségek miatt.

A Tesla 619,4 millió dollár, részvényenként 3,70 dollár veszteséget szenvedett el a szeptemberrel zárt negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 21,9 millió, részvényenként 14 centes nyereséggel. A Tesla értékesítési árbevétele viszont az egy évvel korábbihoz képest 30 százalékkal 2,98 milliárd dollárra emelkedett a negyedévben.

A 35 ezer dolláros alapáron olcsónak számító elektromos autó, a Model 3 gyártásának a megkezdése az év eleje óta már több mint ötven százalékkal emelte meg a Tesla részvényének az árfolyamát. A negyedéves veszteségre a tőzsde a részvény hét százalékos gyengítésével reagált a csütörtöki nyitás után.

(Forrás: autopro.hu)