Jump to content

Mozgásban igazán szépséges az új Bentley Continental GT

2017. 08. 30. 11:19

Néhány finom változtatással radikálisan modernné varázsolta eddig óvatos, konzervatív sportkupéját a Bentley. A műszaki tartalom is továbbfejlődött.

Az Exp 10 Speed 6 kupétanulmány jellegzetes vonalai köszönnek vissza a vadonatúj Bentley Continental GT-n. Mindenekelőtt a kristályszerű, ovális fényszóró, az éles peremű, hatalmas hűtőmaszk, valamint az 500 fokra hevített alumíniumlemezből húzott karosszéria (korábban csak a kerékdobokat készítették ezzel az éles törésvonalakat lehetővé tevő eljárással) idézi a koncepciót. Tagadhatatlanul emlékeztet elődjére is a hatalmas kupé, és ez így is van rendjén, de az előrébb tolt első tengely, az ejtett vonalú orrkialakítás, a keskeny, ovális hátsó lámpák, de leginkább a fűzőbe csípett hátfal, valamint a hátsó szélvédő alatti, rejtett légterelő egészen új arculatot ad az eddig meglehetősen robusztus autónak.

A beltérben most először találkozhatunk kéttónusú faburkolatokkal; több mint 10 négyzetméter faanyag kerül minden autóba, ennek kézi munkával történő felhelyezése 9 munkaórát vesz igénybe. A középkonzolra is új dizájnt találtak ki; itt fél milliméterenként bemart, vékony alumíniumlemez teremt indusztriális hangulatot – a képeken a kettős faborítás látszik, a Côtes de Genève néven ismert, luxusóráktól kölcsönzött felületkidolgozás nem.

A kezelőszerveket bordázott felületük mellett finom rézszínű gyűrű teszi még elegánsabbá; a 20 irányban állítható, hűthető masszázsfotelek dupla steppeléssel is kérhetők – az elképesztő dizájnt másfél éven át tervezték!

Audiorendszerből háromféle rendelhető. A 10 hangszórós, 650 wattos egység helyett kérhető a Bang & Olufsen 1500 wattos hifije, 16 megvilágított hangszóróval és különleges kezelőfelülettel, a csúcsot pedig a Naim 2200 wattos, 18 hangszórós audiorendszere képviseli, első ülésekbe integrált mélyhang-kiemeléssel és nyolc állítható hangzásképpel. A körös-körül alkalmazott laminált üvegek 9 dB-lel csökkentik az utastéri zajszintet, ami zenehallgatásnál, meg úgy általában mindenkor nagyon csendessé teszi a kocsit.

A digitális, 3D hatásű műszerparktól már nem lepődünk meg, először láthatunk viszont a világon elforgó, eltűnő központi monitort. Ennek egyik oldalát a műszerfallal azonos mintázatú fapanel borítja, a másikon 12,3 colos képernyőt találunk, és van egy harmadik oldal is, amelyen három analóg műszer – külső hőmérő, iránytű és kronográf – kapott helyet.

A motor alapjai megegyeznek az eddig is használt, 6,0 literes W12-es blokkéval, ám új vezérlést kapott, így teljesítménye 590 helyett 635 LE, nyomatéka 720 Nm-ről 900-ra nőtt (a blokk 642, illetve 710 lóerős verzióit nyilván később cseréli még erősebbre a gyár.) A hatalmas autó 3,7 mp alatt gyorsul 100 km/órára, ha bekapcsoljuk a rajtautomatikát, végsebessége 333 km/óra.

Az autó start-stop rendszert kapott, a motor akár nagysebességű suhanáskor is képes leállni. További megtakarítást eredményez a hengerlekapcsolás, amikor csak hat henger üzemel, vagy a nyomatékváltót helyettesítő lendkerék. A végsebességet hatodikban éri el a nyolcfokozatú váltó, a hetedik és a nyolcadik takarékoskodó overdrive áttételt kapott. Mindezek eredményeként átlagfogyasztás az elődmodell 14,2 literjéről 12,2-re csökkent.

(Forrás: vezess.hu)