Jump to content

Arisztokrata – ízelítőn a Vision Mercedes-Maybach 6 kabrió

2017. 08. 09. 12:40

A Mercedes-Maybach tavaly egy elképesztő tanulmánnyal készült a Pebble Beach Concours d’ Elegance rendezvényre, és a németek luxusváltozatokért felelős részlege az elmúlt egy évben sem tétlenkedett, még ha ezúttal nem is egy teljesen új koncepcióval készültek. A gyáriak ugyanis a tavalyi Vision Mercedes-Mayback 6 kabrió változatával készülnek a 2017-es seregszemlére, amiről egy ízelítők videót már meg is mutattak nekünk.

A keződképen is látható, hatalmas, 1930-as évek stílusát felelevenítő kupé nagyjából 6 méter hosszú, és amellett, hogy letisztult, elképesztően látványos – a legjobb szó rá talán az arisztokratikus. A szinte végtelenül hosszú motorháztető és az orrész jó eséllyel a kabrió esetén sem változik, ahogyan a hátsó is hasonló formákat örököl majd, bár kíváncsian várjuk, hogy a kupé hosszan elnyújtott tetőívét hogyan oldják majd meg egy kabriónál – a hátsó közepén végigfutó kiemelkedő vonal azonban megmarad, ahogyan az a videón is látszik.

Az utastér – akárcsak maga az autó – más színben pompázik majd, mint a kupé, és bár a formák nagy része belül is egyezik, néhány új elemet is felfedezhetünk a kisfilmen, mint például az új légbefúvókat. Az impozáns kabrió szinte biztosan vászontetőt kap majd, hiszen ez a klasszikus kabriók legnagyobb ékessége.

A nyitott tetejű verzió jó eséllyel megörökli majd a kupé elektromos hajtásláncát is. Az összteljesítmény 750 lóerő lehet, a négy elektromotort pedig egy 80 kWh-s akkumulátor táplálja energiával, ami egészen tisztességes hatótávot biztosíthat az óriásnak. A 0-100-as sprintet 4 másodperc alatt tudhatja majd le az autó. A leleplezés augusztus 17-én lesz, a Pebble Beach Concours d’ Elegance megnyitóján, ám biztosak lehetünk benne, hogy addig még rengeteg információt megtudhatunk majd az autóról.

 

(Forrás: autopult.hu)