Jump to content

A Rise kivitellel új beszállót kap a Mercedes-Benz V-osztály

2017. 08. 10. 12:49

A Mercedes-Benz mindig is a luxusról volt híres, így nem csoda, hogy még az olyan, olykor korlátolt kategóriákban is, mint a kisbuszok szegmense, a lehető legmagasabb minőséget kínálják a V-osztállyal. Nem csoda persze, hogy a luxusnak megkérik az árát is, most azonban egy új beszállót tettek elérhetővé a V-osztályhoz, ami az ár/érték arányt tartja szem előtt, és azok számára is elérhetővé teszi a csillagosok kisbuszának kényelmét, akik eddig sokallták az alapárat.

A Rise nevet viselő változat az árérzékeny vásárlók számára készült, és a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be. Az új változat célja, hogy a V-osztálytól megszokott minőséget kapják meg a vásárlók, jobb ár/érték arány mellett. A Rise kétféle karosszériaváltozatban lesz elérhető, méghozzá az alap és a hosszított kivitelben. Alaphelyzetben öt ülés jár majd hozzá, de természetesen felárért akár nyolc személyt is szállíthatnak majd a vásárlók.

Erősforrások tekintetében csak a 2,1 literes szerkezet két gyengébbik változata lesz elérhető: a 136 lóerős kivitel 330 Nm-es csúcsnyomatékot, míg a 163 tagú ménessel gazdálkodó verzió 380 Nm-es nyomatékot kínál. Változattól függően hatfokozatú manuális vagy hétfokozatú automataváltóval kaphatjuk majd meg a V-osztály Rise-t.

A kérdés felmerülhet, hogy miért volt szükség erre a változatra, amikor az olcsóbb megoldásra vágyó vásárlók számára rendelkezésre áll a Vito személyszállító kivitele is. A válasz azonban nem túl bonyolult, hiszen bár utóbbira sem mondhatjuk, hogy nem jó minőségű, a V-osztály még gyengébb felszereltséggel is jobban mutat mind kívül, mind pedig az utastérben – utóbbinál kifejezetten nagy különbségek vannak a két változat között. A Rise egyébként ezek alapján cégek számára is kiváló lehet, akiknek nem annyira a magas felszereltség, hanem inkább a presztízs a fontos.

Németországban már meg is lehet rendelni az autót, az alapára pedig a magyar adózási rend szerint számolva éppen 11 millió forint alatt van, ami több mint 1,5 millióval olcsóbb, mint az eddig elérhető legkedvezőbb V-osztály, és a Mercedes szerint még a magasabb felszereltségű Rise kivitelek is jó ár/érték aránnyal büszkélkedhetnek majd.

(Forrás: autopult.hu)