Jump to content

Jövőre már önvezető buszok (is) dolgozhatnak Berlinben

2017. 07. 31. 15:18

A francia Navya Arma 2014 óta fejleszti a 15 fős, elektromos meghajtású önvezető minibuszait. Amerika után most Berlinben is tesztelnek.

Alig egy hete mutattuk be azt a francia fejlesztésű minibuszt, ami a városok számára a jövő (tömeg)közlekedését jelentheti. A Navya Arma által fejlesztett jármű tisztán elektromos meghajtással közlekedik, egyszerre 15 fő szállítására képes – és ami a legfontosabb, teljesen önvezető.

A 2014-ben létrehozott cég a világ több pontján is teszteli a minibuszokat, és ha minden jól megy, Amerikában az év végére már 25 ilyen gép állhat csatasorba.

A franciák most Berlint is bevették: a cég most a Charite Egyetemi Kórház területén tarott próbautat, a járművet pedig a város polgármestere, Michael Müller is kipróbálhatta.

A tervek szerint 2018-ban két ilyen minibuszt helyeznének üzembe a kórház területén.

A szenzorokkal alaposan telepakolt, sofőr nélküli autó egyszerre maximum 15 személyt képes szállítani, 45 km/h legnagyobb sebesség mellett.

(Forrás: hvg.hu)