A 3,052 milliárd eurós üzemi eredmény 36,9 százalékkal múlta alul a 2015-ös adatot, a 3,047 milliárdos adózás előtti eredmény 42,3 százalékos, a 2,066 milliárdos adózás utáni eredmény 51,9 százalékos csökkenést jelez. A gyárakból 1 millió 903 ezer 259 autó, 56 ezer 978 motorkerékpár és 1 millió 927 ezer 838 motor került ki; az előbbiek 4,1, illetve 2,6 százalékos bővülést, az utóbbi adat 4,7 százalékos csökkenést jelent.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a müncheni és a stuttgarti államügyészség az Audi több telephelyén vizsgálódott a dízelbotrány ügyében; a társaság mindenben együttműködik a hatóságokkal.
Rupert Stadler, a konszern igazgatótanácsának elnöke arról beszélt: a 2016-os év a viharos piaci változások és a dízelügy miatt az egyik legtöbb kihívást tartalmazó esztendő volt a társaság számára.
Utalt arra: a társaság "a legnagyobb elhatározottsággal" dolgozik azon, hogy a jövőben ne történhessen a dízelügyhöz hasonló eset, ennek érdekében a működési struktúrától a folyamatszervezésig "mindent felülvizsgál" az Audi, egyebek mellett külön részleget hoz létre, hogy ellenőrizze, megfelelőek-e az engedélyeztetési eljárások.
A kor három fő kihívásaként a digitalizációt, az urbanizációt és a fenntarthatóságot említve Axel Strotbek kijelentette: "az átalakulást saját erőből és nyereségesen hajtjuk végre", hozzátéve, hogy "fegyelmezetten kell bánni a költségekkel és bátran kell beruházni a jövőbe", megemlítve, hogy ehhez 17 milliárd eurónyi nettó likviditás áll az Audi rendelkezésére. Megemlítette: az árbevételből kutatásra-fejlesztésre fordított hányadot 6 és 6,5 százalék között kívánja tartani a társaság, de ezt az idén várhatóan meghaladhatják, ennek oka a termékpaletta bővítése, új modellek bevezetése, elsősorban a legfelső kategóriában.