Jump to content

Letesztelték, a kihangosító sem jobb az autóban

2017. 04. 02. 16:00

Az angliai Sussex-i Egyetem kutatóinak tanulmánya 20 férfi és 40 női önkéntes bevonásával készült, akiket autószimulátorokba ültettek.

A résztvevők egy csoportja zavartalanul "vezethetett", míg a másik két csoport tagjainak a szimulátortól 90 centiméterre lévő hangosbeszélőből jövő férfihangra kellett figyelnie.

Azok a résztvevők, akik párbeszédbe elegyedtek a hanggal, majdnem egy másodperccel később reagáltak olyan történésekre, mint hogy egy gyalogos lelépett a járdáról, rossz sávba tévedt autó szembejött velük, vagy parkoló jármű tűnt fel az útkereszteződésnél.

Az eredmények szerint a kihangosított mobiltelefonon folytatott beszélgetés során egy olyan egyszerű kérdésfelvetés is, mint hogy "hol hagytad a kék aktát" képes lehet annyira elvonni a sofőr figyelmét, hogy az negyedannyira figyeljen egy adott területre, mint normális esetben. Az agya ugyanis elképzeli a szobát, ahol az aktát hagyta, ahelyett, hogy az előtte lévő veszélyekre koncentrálna.

Más tanulmányok eredményei azt sugallják, hogy a mobiltelefonálás jobban elvonja a vezető figyelmét, mint a rádióhallgatás, vagy az utasokkal folytatott beszélgetés.

Nagy-Britanniában tilos kézben tartott mobilon, vagy egyéb eszközön beszélni vezetés közben. A törvény szerint a sofőrök használhatnak kihangosított telefont, navigációt és kétirányú rádiót, ám, ha a rendőr úgy ítéli meg, hogy a vezetőnek elvonták a figyelmét és nem ura a járműnek, büntetést szabhat ki.

Az eredmények fényében a szakemberek olyan törvénymódosítást javasolnak, amely a mobiltelefonok mindenfajta használatát tiltaná a járművezetők számára.

(Forrás: Autókalauz, MTI | Fotó: Pexels.com)