Jump to content

Továbbra sem fiatalodnak az importált használtautók

2016. 10. 03. 19:00

Az év első harmadában közel 45 ezer használt autó özönlött be az országba, amelyek 61,5 százaléka legalább tízéves, azaz továbbra sem fiatalodnak az importált használtautók.

A közlemény szerint ez az az életkor, amelyre a nagyobb kategóriákban is van fizetőképes magyar kereslet. Ugyanakkor összefügg ezzel a kilométeróra-tekerése, és az utólag felfedezett műszaki problémák miatt felvetődő pótlólagos költségek, mivel az öreg autó előéletének sokkal nehezebb utánajárni.

A presztízsmárkák súlya viszont évről évre lassan csökken, az Audi-BMW-Mercedes hármas immár csak 21,2 százalékát teszi ki a behozatalnak, szemben a 2014-es 25,1 százalékkal. Általánosságban is csökken a koncentráció a márkák tekintetében: két éve az első nyolc leggyakoribb autómárka még a teljes sokaság 68 százalékát adta, most ez az érték már csupán 64 százalék. A BMW a másodikról a negyedik helyre csúszott, míg a Mazda a 11.-ről a hetedik helyre ugrott.

A portál adatai szerint tavaly április végéig 36 100 használt személyautót importáltak Magyarországra, ez idén már 44 700 felett jár. Egyedül áprilisban 12 ezer használt járművet regisztráltak az országban. A Használtautó.hu szakértői szerint év végéig mintegy 150 ezer használt autó érkezik majd az országba a 2015. évi 122,6 ezer után.

(Forrás: Autókalauz, MTI | Fotó: Pixabay.com)