Jump to content

A vendégeknek is kínálnak parkolóbérleteket januártól Hévízen

2022. 09. 14. 10:44

Januártól olyan bérletrendszert vezetnek be Hévízen a fizetőparkolókban, amelynek révén a vendégként érkezők is kedvezménnyel állhatnak meg autóikkal - közölte a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) az önkormányzat által aznap elfogadott, januárban életbe lépő új parkolási rendelettel kapcsolatban elmondta: jelenleg mintegy nyolcszáz fizetős parkolóhely van a városban. Az önkormányzat mindig törekedett arra - folytatta -, hogy a helyben élők és az ide érkezők számára egyaránt elfogadható legyen a parkolási szisztéma, ezért is döntöttek úgy, hogy új bérletrendszert alakítanak ki.

Jövőre éves kedvezményes bérletet válthatnak a helyi lakosok, továbbá azok, akik Hévízre járnak dolgozni - utóbbiak száma naponta három-négy ezer -, kedvezmény nélkül pedig bárki más is válthat egészéves bérletet. A városközpont nagyparkolójában ezentúl negyedéves időszakokra is váltható parkolási engedély, és az is újdonság, hogy a Hévízre pihenni érkezők három- vagy hétnapos bérletet vásárolhatnak majd - sorolta a polgármester.

Jelezte azt is, hogy januártól a nagyparkolóban nemcsak tizenöt percig, hanem fél óráig bárki ingyenesen megállhat, a szabad helyeket pedig egy telefonos applikáció segítségével is meg lehet keresni.

Papp Gábor elmondta még, hogy a telítettségi vizsgálatok és az igények alapján a jelenlegi nyolcszáz helyett nagyjából kétszer annyi parkolóhelyre lenni szükség Hévízen. Tervezik is a bővítést, amelyhez pályázati forrást is remélnek, mert egyetlen új parkolóhely kialakítása mintegy 2,5 millió forintba kerül.

A polgármester beszámolt arról is, hogy a Vörösmarty utcában épülő új kerékpárút, valamint ahhoz kapcsolódóan a csapadékvíz-elvezetés és a vízbekötések kivitelezése nem fejeződött be határidőre. A vállalkozó a 163 millió forintos beruházás késése miatt már most 24 millió forintos kötbér fizetésére számíthat, de várhatóan három héten belül befejeződhetnek a munkálatok.

A város ezen felül saját forrásból fejezi be a kapubeállók aszfaltozását, de mintegy 250 millió forintra nyújtott be igényt, hogy a teljes utcát és a járdáját is újraaszfaltozzák - tette hozzá.

Kepli József János alpolgármester (Fidesz-KDNP) a régi autóbusz-pályaudvar területét érintő 600 millió forintos beruházás késlekedéséről azt mondta, hogy a gyógyhelyfejlesztési projektként zajló munkálatok több okból is húzódnak. A legjelentősebb, hogy maga az épület műszakilag nem alkalmas új funkció kialakítására, ezért 220 millió forintos többletigényt nyújtanak be, így a Kölcsey utca teljes felújítása és a környező területek rehabilitációja az új tervek szerint jövő májusra fejeződne be teljesen - ismertette.

(Forrás: autokalauz.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)