Jump to content

Okosautók segítenek a kátyúk feltérképezésében

2021. 12. 30. 19:26

A japán autógyár GPS és kamerák segítségével gyűjtene valós idejű információkat a nem megfelelő sávjelölésekről és a balesetveszélyt jelentő kátyúkról. A kapcsolódó adatokat pedig az önkormányzatoknak, útkezelőknek továbbítaná az esetleges jövőbeli fejlesztések, javítások elvégzése érdekében.

A Honda Research Institute által koordinált pilot projekt az első, amely csatlakoztatott járműtechnológiát használ az útviszonyokra vonatkozó pontos adatok rögzítésére – jelentette be a vállalat. A tervek szerint az adatszolgáltatás 2022 elején kezdődne Ohio állam közlekedési minisztériumával együttműködésben.

Partosh Kelkar, a Honda Research Institute USA kutatója, a projekt vezetője szerint mindez segítheti a veszélyes útszakaszok gyorsabb azonosítását, a kapcsolódó adatok jelentését és ezzel a javítási munkálatok elvégzését.

Az okosautók négy színkód segítségével vizuálisan osztályozzák majd az adott járműtől balra és jobbra eső sávfelfestéseket. A zöld és a sárga besorolás ideális vagy megfelelő útviszonyokat jelez, míg a szürke a felfestés hiányát. A piros pedig azt jelenti, hogy a felfestések javításra szorulnak.

A földrajzi hosszúsági és szélességi koordinátákat, a releváns képeket és a videókat anonimizált formában egy biztonságos platformra küldenék további elemzés céljából. Ehhez a közútkezelők férnének hozzá, amelyek így ténylegesen valós idejű visszajelzést kaphatnának az aktuális útviszonyokról és a kapcsolódó veszélyekről.

Hosszabb távon ez a megoldás voltaképpen a V2X technológia elterjedését is segítheti. A Vehicle-to-Everything kommunikáció keretében a gépjármű a teljes közlekedési infrastruktúrával – beleértve például a közlekedési lámpákat és a többi autót – képes kommunikálni, ami sokat segíthet abban, hogy könnyebben elkerülhetők legyenek a balesetek és a különféle kockázatos helyzetek - írja az iotzona.hu.

(Forrás: autokalauz.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)