Jump to content

Cayman GT4 Clubsport

2021. 06. 11. 21:13

A kőkemény versenyautónak szánt Cayman GT4 Clubsport kétféle kivitelben érhető el. Mindkettő nagyon gyors.

Ha szóba kerül a Porsche, akkor a legtöbbünk agyán azonnal egy szupergyors 911-es képe villan át. A nemrégiben teljesen megújult zászlóshajó modell mellett azonban van egy kisebb és elérhetőbb árú sportkocsija is a zuffenhauseni gyártónak. Ez a 718-as széria, melynek most megérkezett a legsportosabb kivitele, a Cayman GT4 Clubsport.

A mindössze 1320 kilogramm tömegű újdonság olyannyira durvára sikeredett, hogy közúton nem is lehet használni, vagyis "személyében" egy kifejezetten pályázásra szánt sportkocsihoz van szerencsénk. A Cayman GT4 Clubsport kétféle változatban készül, a Trackday a helyi kisebb pályákat letámadó amatőr versenyzők számára készült, a Competition verzióval pedig akár már országos és nemzetközi bajnokságban is rajtvonalhoz lehet állni.

A középen elhelyezett 3,8 literes 6 hengeres boxermotor 420 lóerős teljesítményt, illetve 425 Nm-es nyomatékot ad le a hátsó kerekekre, még pedig egy hatfokozatú duplakuplungos váltón keresztül. Az első felfüggesztés egyenesen a 911 GT3 Cupból érkezett, ezenkívül pedig mechanikus hátsó differenciálzárat is kapunk. Említést érdemel továbbá FIA-minősítésű bukócső, a hatpontos biztonsági övvel szerelt Recaro versenyülés, a Cosworth digitális műszerfal, a kivehető kormány, illetve a kiviteltől függően 80-115 literes benzintank.

A Porsche 718 Cayman GT4 Clubsport Trackday ára 134 000 euró (43,1 millió forint), a Porsche 718 Cayman GT4 Clubsport Competition pedig 157 000 euró (50,5 millió forint) ellenében vehető át. Az első példányokat februárban szállítja le a gyártó.

(Forrás: hvg.hu / fotó: pixabay.com)