Jump to content

Audi SQ2 12 millióért

2021. 05. 24. 16:59

A "kicsi a bors, de erős" kategóriás divatterepjáró magas építése ellenére is igen komoly vezetési élménnyel kecsegtet.

Az Audi 2016 elején leplezte le a 4,19 méter hosszú Q2-es kompakt divatterepjárót, melynek sokáig a 190 lóerős 2.0 TFSI, illetve 2.0 TDI változata rendelkezett a legnagyobb teljesítménnyel. A legutóbbi Párizsi Autószalonon azonban bemutatkozott az ennél jelentősen erősebb sportváltozat, az SQ2.

Az Audi SQ2 most már Európa-szerte rendelhető és a hazai konfigurátorba is bekerült, így már tudjuk, hogy legolcsóbban 12,9 millió forintból lehet megúszni a megvásárlását. Összehasonlításképp, a legolcsóbb hazai Q2-es,a 116 lóerős 1.0 TFSI motorral és hatfokozatú kéziváltóval szerelt Basis kivitel árcéduláján 7,3 millió forintos összeg olvasható.

Az Audi SQ2 mozgatásáról ugyanaz a 2 literes négyhengeres turbós benzinmotor gondoskodik, mint ami az Audi S3-ban is fellelhető. Az erőforrás egy hétsebességes S-Tronic automataváltón keresztül juttatja a kerekekhez a 300 lóerős teljesítményét, illetve 400 Nm-es nyomatékát.

Az összkerékhajtású újdonság 4,8 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra, ami 0,2 másodperccel gyengébb az Audi S3 produkciójánál. A végsebesség elektronikusan 250 km/h-ra van korlátozva.

Az új hűtőrácsot, egyedi 18-19 colos könnyűfém felniket, négyes végződésű sportkipufogót, valamint nagyteljesítményű 340-310 milliméteres fékeket kapott Audi SQ2 2 centiméterrel került közelebb az aszfalthoz, mint az alapmodell.

(Forrás: hvg.hu / fotó: pixabay.com)