Jump to content

Az első driftelő Aston Martin

2020. 10. 14. 21:14

Hamarosan megkezdik az Aston Martin szabadidő-autójának, a DBX-nek gyártását az walesi St. Athan-ban. Az angol sport-SUV sokat ad majd a vezethetőségre.

Semmi sem állíthatja meg a szabadidő-autók terjeszkedését, ami onnan is látszik, hogy már nem csak a Rolls-Royce-nak, de a Lamborghininek is van ilyen aszfaltra való terepjárós kinézetű behemótja, sőt a Ferrari is tervez ilyen modellt a közeljövőben, az Aston Martin DBX pedig centikre van a szériagyártástól. Szinte már nincs titok az autóval kapcsolatban, ezért információmorzsák választanak el a teljes képtől.

A formatevet illetően sincs sok kérdés, az új típusok jegyeit szórják rá a nagyobbacska testre. A jellegzetes alakú hűtőrács és az ékszerszerű LED-es lámpák adottak, valamint a Vantage modellen bemutatott hátsó lámpák is átköltöznek a DBX-re, mely az ígéretek szerint terepen épp olyan jól mozog majd, mint aszfalton. A CarAdvice-nak hintette el Ian Hartley, jármű dinamikáért felelős igazgató, hogy az összkerék-hajtás ellenére ez egy igazán tailhappy SUV lesz, mely annyit tesz, hogy intenzíven használja majd a hátulját.

Így ez lesz majd az első SUV, mely drift módot kap. Arra pedig minden esélye meglesz, hogy elpusztítsa a bizonyára méretes hátsó gumikat, hiszen a gépháztető alatt itt is az AMG-től érkező 4 literes, biturbó V8-as lakik majd. 510 lóerő és 685 Nm nyomaték még ekkora testben is garantálja a dinamizmust. Az Aston Martin új gyárában készül majd a DBX, a walesi St. Athan-ban. Azt sem tartják kizártnak, hogy V12-essel és hibrid modellel is kiegészítik a kínálatot a jövőben.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)