Jump to content

Nem hozott újdonságot a Kia frissülése

2020. 08. 12. 09:28

Néhány apróság változott csak a Kia Stingeren a frissítéskor, a motorokról pedig egyszerűen hallgattak.

2017-ben jelent meg a Kia Stinger, mely hosszmotoros és hátsókerék-hajtású platformjával igazi különlegesség a koreaiak kínálatában. A koreai belpiacos modelleken a Kia logója helyett egy E betű található, mely az “engineered by excellence” szimbóluma. Ennél azért több újdonságot mutat a Stinger frissítése, de ezeket szinte nagyítóval kell keresni az autón.

Ahogyan ilyenkor szokás, megújultak a fényszórók, melyek LED-esek, és 10 dióda adja a kockás zászlóra emlékeztető menetfényt. Szembetűnőbb a hátsó lámpa, mely a legfrissebb divat szerint középen összekötődik. Hangsúlyosabbak lettek a kipufogóvégek és a diffúzor is a hátsó lökhárítóban. Új 18 és 19 colos alufelnik elérhetőek a modellhez.

A beltérben a 8 colos központi kijelző helyére 10,25 hüvelykes érintőképernyő került, frissített menüvel. A kárpitozás már elérhető nappabőr változatban is, amihez alumínium vagy karbon dekorbetétek választhatóak. Az utastér hangulatvilágítását már 64 szín közül lehet kiválasztani.

A motorokról nem közölt részleteket a Kia. A Stingerben kétféle benzinmotor és egyetlen dízel elérhető. A 255 lóerős változatban 2 literes, négyhengeres turbómotor dolgozik, a csúcsot pedig a 366 lóerős, 3,3 literes V6-os jelenti. A dízel 2,2 literes, négyhengeres és 200 lóerős teljesítményű.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)