A Hyundai nemrég alaposan berúgta az ajtót azzal, hogy a BMW-től elcsábított szakemberek segítségével elkészítette az igen komoly vezetési élményt produkáló i30 N-t. A közelmúltban általunk is alaposan kipróbált modellt egy 2 literes turbómotor hajtja, a legerősebb Performance változatban 275 lóerővel és 353 Nm-rel.
Abszolút értékben ezek nem különösebben komoly adatok, és ezt többek közt a RaceChip is érezte, mely tuningcég most kezelésbe vette a koreai sportolót. A finomhangolást követően az első kerekeket egy hatsebességes kéziváltón keresztül hajtó erőforrás 45 lóerővel és 171 Nm-rel lett izmosabb.
Az immár 320 lóerős és 524 Nm nyomatékú i30 N Eibach sport-lengéscsillapítókat, OZ Leggera HLT könnyűfém felniket, illetve Michelin Pilot Sport 4S gumikat kapott, ezenkívül pedig 15 milliméterrel közelebb került az aszfalthoz.
A menetteljesítményekről egyelőre nem nyilatkozott a RaceChip, mindenesetre a gyári 6,1 másodperces 0-100-as szintidőből arra lehet következtetni, hogy a tuningolt i30 N mintegy 5,5 másodperc alatt katapultálhat állóhelyzetből 100-as tempóra.