Jump to content

Összeállt az Uber és a Volvo

2019. 06. 14. 16:12

A Volvo és az Uber bemutatta azt a közös fejlesztésű autonóm gépkocsit, amelynek állítólag akár holnap megkezdhetnék a sorozatgyártását. Mindkét cég sok technológiát pakolt bele.

Ha majd az összes gépkocsi önállóan közlekedik, mindenki számára jóval biztonságosabb lesz a közlekedés. Amíg ez a pillanat el nem jön, az autonóm mobilitás kényelmi szolgáltatás, amely átvállalhatja az embertől az olyan unalmas feladatokat, mint a dugóban történő araszolás.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne nagy dolog a Volvo Cars és az Uber közös fejlesztésű, szériagyártásra alkalmas autonóm gépkocsija. A Volvo XC90 fejlett szenzorrendszerét és elektromos hálózatát az Uber önvezető technológiáival kombináló autó hosszú távon megvalósíthatja az Uber nagy álmát: a teljesen önműködő fuvarmegosztó szolgáltatást, ahol elég egy gombnyomás, és sofőr nélkül érkezik értünk az autó.

A tetőre szerelt lézeres érzékelők és kamerák és ki tudja még, hányféle szenzor persze meglehetősen furcsává teszi az autó megjelenését, és mélygarázsba sem szívesen állnánk be vele. A lényeg viszont egyelőre nem ez, hanem hogy – akár csak a repülőgépeknél – redundáns biztonsági rendszerek ügyelnek a problémamentes működésre. Ha bármely elsődleges főrendszer elromlik, azonnal működésbe lép a másodlagos tartalék rendszer – igaz, ahelyett, hogy elvinné az utasokat a célba, biztonságosan leállítja az autót, de még így is jobb, mint ha elszabadulva száguldanánk az utcán.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)