Jump to content

Így újult meg a Lexus RX

2019. 05. 31. 16:49

Világelső funkciókkal és régóta hiányolt kezelőfelületi megoldásokkal folytatja pályafutását a Lexus RX.

Az új megoldás révén olyan pontokat is képes megvilágítani a fényszóró, ahová a hagyományos adaptív rendszerek már nem juttattak fényt. Ilyen például az útpadka, ami a szabadszemes észlelés mellett a gyalogosfelismerő rendszer működését is javítja: a kamera az eddigi 32 helyett 56 méterről észleli éjjel az úton lévő embert.

Ez az egyik fontos technológiai újítása a Lexus RX-nek; a másik nem hogy nem világújdonság, de komoly késéssel mutatkozik be a márkánál. Az Android Auto és CarPlay okostelefon-integráció régi adóssága a márkának a felhasználók felé, ráadásul végre érintőképernyős kezelőfelületet is kapott a Lexus – igaz, megtartották a Remote Touch rendszert is, viszont az már nem egérként, hanem tapipadként működik.

A 2019 őszétől forgalomba kerülő, megújult RX formaterve minimálisan finomodott, áthúztak néhány vonalat, megújult a hűtőmaszk rácsozata. Ennél fontosabb, hogy a karosszéria szilárdabb lett, valamint áthangolták a felfüggesztést, lecserélték a lengéscsillapítókat és a fékrendszer központi elemeit – összességében jobb egyenesfutást és pontosabb ívmenetet ígér az elektronikus kanyarsegéd funkcióval is felszerelt autó. Az RX L vásárlóit érinti az új ülésrendszer: egyrészt a harmadik sori ülések hosszirányban állíthatók, másrészt a második sor immár két különálló üléssel is rendelhető, ami további lábtérnövekedést eredményez a leghátul ülőknek.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)