Jump to content

A legapróbb Mercedes

2019. 03. 30. 13:56

A Seat lesz a VW-csoport elektromos specialistája. Ehhez kapcsolódóan két éven belül hat tisztán elektromos és plug-in hibrid modellel lép piacra a Seat. A legolcsóbb árát 6,5 millió forint köré lövik be.

A megújuló Mii és az egyelőre csak tanulmányként létező, de jövőre gyártásba kerülő el-Born (képeinken) lesz a Seat két első, tisztán elektromos modellje, míg az új generációs  Leon és a frissen bemutatott Tarraco konnektoros hibrid hajtással erősít majd. Ha ez nem volna elég, sportmodelljeibe is villanymotort szerelt a Seat: az önállósított Cupra márka két modellje, a Leon és az önálló fejlesztésű Formentor egyaránt kap plug-in hajtásláncot. Utóbbiról már tudható, hogy 245 lóerős lesz, és 50 kilométert tud megtenni tisztán elektromos üzemben; vélhetően a Leon ugyanezt az egységet kapja majd meg.

A Seat eközben a VW-vel közösen elektromos padlólemezt fejleszt; a moduláris elektromos építőszekrényre (MEB) négy méter körüli autók épülhetnek majd, akár 20 ezer eurós (kb. 6,4 millió Ft). Ez nagy dolog: most először bíz rá a Seat márkára konszernszintű fejlesztési feladatot a VW-csoport vezetése.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)