Jump to content

Bemutatták az új Kia Soul-t

2018. 12. 04. 21:37

Rögtön három változatban is megjelent a Kia Soul harmadik generációja, a koreai crossover hozzánk elektromos változatban érkezik.

Amerikában igazán népszerű a Kia kocka formájú crossover-e, így nem meglepő, hogy a Soul harmadik generációját Los Angelesben mutatták be. Rögtön három változattal érkezik, ám ezek közül csupán az elektromos változat jön hozzánk. Alig változott a Soul formája, de a részletek terén odatették magukat a formatervezők. Az autó orrán nagyon feltűnő a kettéosztott lámpa, melyek LED-ekkel is világíthatnak. A hűtőrács pedig hatalmasra nőtt, amit persze a villanyos változat esetében fényezett elemmel fednek le.

Kicsit nőtt is az autó, tengelytávja 3 centivel bőségesebb, így már 2,6 méteres, az autó 5,6 centivel lett hosszabb. Ezzel együtt továbbra is megmaradt kompakt crossovernek 4,2 méteres hosszával, 1,8 méter szélességével és 1,6 méter magassággal. Az X-Line terepesebb megjelenést kínál körbe fényezetlen műanyag elemekkel és akár kétszínű fényezéssel. A sportos vonalat a GT-Line képviseli, mely kizárólag az 1,6 literes, turbós benzinmotorral kapható, a teljesítmény ebben az esetben 201 lóerő, mellé 265 Nm nyomatékkal. A másik motor egy 2 literes, négyhengeres szívó 147 lóval. Az izmos, turbós változat 7 gangos duplakuplungos váltóval kapható, a másik variáns alapból 6 sebességes kézivel jön és rendelhető hozzá a fokozatmentes automata. Az elektromos változat az e-Niro technikáját örökli a Kia Soul EV. A koreai villanyos crossoverről nem közöltek adatokat, de a testvérmodellben ez a hajtáslánc 204 lóerős, mellé 395 Nm nyomaték társul, az akksicsomag 64 kWh-s és villámtöltésre is képes. A hatótávja valószínűleg ennek is kicsit több mint 480 kilométer.

 

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)