Jump to content

Elektromos i3

2018. 09. 28. 13:10

A tisztán elektromos meghajtású BMW i3-as duója mostantól létezik 120 amperórára növelt tárolókapacitású változatban is. Ezzel, elvileg már a gyakorlatias mérés szerint is megvan a 300 kilométeres hatótáv.

Az i3-as bemutatását követő ötödik évre a bajor márka eljutott odáig, hogy autójának tárolókapacitása akár 120 amperóra, a bruttó energiateljesítménye pedig 42,2 kilowattóra is lehet. Összehasonlításképpen: 2013-ban, a BMW i3 piaci bevezetésekor a nagyfeszültségű akkumulátor 60 amperóra tárolókapacitással és 22,6 kilowattóra energiateljesítménnyel bírt, majd az energiatároló egység 2016-ban bemutatott második generációja mindezt 94 amperórára és 33 kilowattórára emelte.

Mindennek persze a lényege az elődmodellekhez képest fokozatosan mintegy 30 százalékkal nagyobb elektromos hatótávolság.

A BMW i3 (120 Ah) az EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint egyetlen feltöltéssel 359 kilométer (az elődmodell értéke 290–300 kilométer), míg a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint 285–310 kilométer (az elődmodell értéke 235–255 kilométer) megtételére képes.

Az erősebb, BMW i3s (120 Ah) esetében ezek a számok 330–345 kilométerre (az elődmodell értéke 280 kilométer), illetve 270–285 kilométerre (az elődmodell értéke 235–245 kilométer) módosulnak.

Hogy mennyivel lesz drágább a 120 Ah-s, mint a 94 amperórás változat, arra nem tértek ki a gyártó részéről. A piaci bevezetés idén novembertől kezdődik Németországban.

(Forrás: hvg.hu / fotó: pixabay.com)