Jump to content

Visszatér a Vanquish

2018. 07. 31. 12:03

Az Aston Martin még a DB11-gyel kezdte meg hatalmas megújulását, ami azóta is tart. A gyönyörű kupé óta már a Valkyrie, az új Vantage és a DBS Superleggera is bemutatkozott, hogy a DB11 Volantérólvagy AMR-ről ne is beszéljünk, és hamarosan újabb modellekkel állnak majd elő az angolok – hét év alatt hét új típus lát majd napvilágot, köztük hamarosan egy emelt hasmagasságú modell is. A gyáriak most elárulták, hogy a Vanquish név is visszatér, méghozzá egy középmotoros sportautó képében.

korábbi Vanquish modellek szellemi utódja egyébként egyértelműen a nemrég bemutatott DBS Superleggera, így sokan azt gondolták, hogy a jól csengő nevet visszavonultatja majd – legalábbis egy időre – az angol márka. Most azonban úgy tűnik, hogy mégsem kell majd olyan nagyon sokat várnunk rá, erről pedig maga Marek Reichmann, a márka vezetője beszélt nemrég, és bár hozzátette, hogy ez még közel sem biztos, mégis egyértelműnek tűnik, hogy a következő években visszatér majd a Vanquish típusnév, méghozzá a gyáriak készülő, középmotoros modelljén.

A névválasztástól függetlenül arról is beszélt a vezető, hogy már nagyon jól áll a középmotoros típus fejlesztése, hiszen több méretarányos modell mellett három valós nagyságú „szobor” is elkészült már, és Reichmann úr nem fukarkodott a dicsérő szavakkal – szerinte egyenesen a világ legszebb középmotoros autója lesz. Az Aston Martin természetesen felhasználja majd a Valkyrie fejlesztésével szerzett tapasztalatokat is, aminek eredményeképp nem csak gyönyörű, hanem valószínűleg villámgyors is lesz majd az autó – vagy talán hívjuk máris Vanquishnek?

Hivatalos részletek még nincsenek az autóról, de a jól értesült források tudni vélik, hogy – talán sokak szomorúságára – nem a gyáriak V12-ese kerül majd bele, hanem egy V8-as, amit elektromotor is megtámogat. Ahogyan a Valkyrie esetében, úgy ezúttal is besegít a Red Bull F1-es csapata a fejlesztésben, az alapokat pedig egy karbon váz adja majd, alumínium erősítésekkel, amelyeknek köszönhetően a hibrid rendszer ellenére is elég könnyű maradhat az újdonság. A megfelelő aerodinamikáról aktív elemek biztosítanak majd minket. Az újdonság így olyan ellenlábasokkal veszi majd fel a versenyt, mint a McLaren 720S vagy éppen a Ferrari 488 GTB. A bemutató valószínűleg 2020 környékén lehet esedékes.

(Forrás: autopult.hu / fotó: autocar.co.uk)