Jump to content

Szeptemberben érkezik az elektromos Audi SUV

2018. 07. 31. 12:06

Az Audi elhalasztotta első tisztán elektromos autójának bemutatóját. Az e-tron SUV-t eredetileg augusztus 30-án leplezték volna le, és bár sokan – köztük mi is – azt gondolták, hogy a halasztás összefügghet a németek vezérigazgatójának letartóztatásával, ez valószínűleg nem így volt, hiszen éppen a héten mutatkozott be a vadonatúj Q3, júniusban pedig az A1, így valószínűleg csak nem szerették volna túlságosan összesűríteni az újdonságok érkezését. Az új időpont azonban már meg is van: szeptember 17-én láthatjuk majd először a villanyos négykarikást.

Mindez azt jelenti, hogy csupán nagyjából 2,5 hetet csúsztattak a németek, így a rajongóknak azért nem kell a szívükhöz kapniuk. A nagy leleplezés egyébként San Franciscóban lesz, és ezzel együtt a vásárlók 1000 dollár, azaz nagyjából 280 ezer forint ellenében már be is biztosíthatják, hogy az elsők között kapják meg majd az e-tron kulcsait. Ezért a pénzért cserébe egyébként online nyomon követhetik majd, hogy éppen milyen fázisban tart autójuk gyártása.

A bejelentéssel együtt egyébként csupán egy ízelítő képet osztottak meg velünk a négykarikások, amiből nem sok minden derül ki, habár korábban némi matricázást leszámítva igazából már megmutatták a kész autót, így amúgy sem okoznak majd túl nagy meglepetést a formák. Az e-tron egyébként az első olyan, nagy sorozatban készülő négykerekű lesz, amely kamerás visszapillantóval rendelkezik majd. Igaz, sok helyen ennek még nincs meg a megfelelő jogi háttere, de az Audi nyilván próbál nyomást gyakorolni a törvényhozókra, hogy ne legyen probléma ebből – de az is lehet, hogy egyes piacokon csak normál tükörrel kaphatjuk majd meg.

(Forrás: autopult.hu / fotó: Audi)