Az 53-as számmal már többször is találkozhattunk az AMG kapcsán: elsőként a CLS-ben mutatkozott be a csillagosok sportrészlegének új hajtáslánca, ami a gyáriak új, háromliteres, soros hathengeres, turbós benzinmotorját, és egy 48 Voltos, úgynevezett lágyhibrid rendszert egyesít. Míg a belső égésű erőforrás 435 lóerőt és 520 Nm-t bocsát a vezető rendelkezésére, addig a kis elektromotor – ami legfőképp a hatékonyság növelésére hivatott – plusz 22 lóerővel és 250 Nm-rel tud beszállni a vágtába. Azóta egyébként már az E-osztályba is bekerült ez a hajtáslánc, és jó eséllyel a C-osztályban is ugyanezt köszönthetjük majd.
A C-osztály kapcsán egyébként néhányan szomorúan vették tudomásul, hogy bár a 43-as verzió erősödött, de maradt a korábbi V6-os egység, és nem került bele az új sorhatos háromliteres. Úgy tűnik, most utóbbit is megkaphatjuk majd, de azt még nem tudni, hogy mikor – az is megeshet, hogy ebbe a generációba már nem is kerül bele az új hajtáslánc, csak a 2020-as évek elején érkező következő kivitelbe. A másik kérdés az lehet, hogy amennyiben mégis beépítik már most a C-osztályba az új egységet, úgy marad-e az elektromos segítséggel több mint 450 lóerős teljesítmény, hiszen ezzel már nagyon közel kerülne az új hajtáslánc az alap 63-as verzióhoz. Mi még azt tudjuk elképzelni, hogy kicsit „lebutítják” a gyáriak, és a 43-as verziót megszüntetve, annak helyére jön majd a C 53 – reméljük, hamarosan mindenre fény derül.