Jump to content

Frissül a Mercedes-Benz SLC

2018. 06. 13. 20:14

Búcsúzott már sok különleges változattal, keltették már halálhírét, de ő köszöni, jól van. Sőt, minden eddiginél jobb formában. A harmadik generációs SLK, azaz új nevén SLC immár hét éve van piacon, és egyelőre a Mercedes-Benz-nek vannak tervei vele. Erre utal, hogy a Mercedes-AMG SLC 43 nemrégiben erősödött is.

A kis roadster valójában kielégítő népszerűségnek örvend, így aztán enyhén megújul a 2019-es modellévre. Az összes változat új hangulatvilágítást kap, emellett a holttérfigyelő, a Harman/Kardon hifi, egy analóg óra és az önparkoló rendszer is felkerült az opciós listára – ezek a nálunk is kapható modellel is elérhetők lesznek.

 

Az inkább kényelemközpontú roadster csúcsváltozata, a Mercedes-AMG SLC 43 erősödött: háromliteres biturbó benzinmotorja 367 helyett immár 390 lóerőt teljesít, amelyet továbbfejlesztett 9-fokozatú automataváltó továbbít a hátsó kerekekhez. Mindez a keménytetős nyitott modell esetén kb. 4,6 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé.

Érdekesség, hogy miközben az USA területén mindössze 2860 SLC-n sikerült túladni tavaly, addig Európában egészen népszerű a típus, olyannyira, hogy 2017-ben növekedtek az eladások, 7879 példányra. Nálunk a modell 156 lóerős alapváltozata 11,3 milliótól indul, a jóval gazdagabban felszerelt 43-as csúcsmodell alapára pedig 19,56 millió – ez vélhetően az erősödéssel sem fog változni.

 

(Forrás: autopult.hu / fotó: TotalCar)